A választások előtt azt mond­ta a volt polgármes­ter a gyűlésen:
„Áll­junk a sar­kunk­ra, em­be­rek!”
A je­lenlévők, na, ki nem jár ma­napság gyűlésbe: nem értették. De mi­vel nem di­vat butának látsza­ni, jólértesülten  hall­gat­tak. Per­sze sen­ki sem tett sem­mit. Vasárnap a pap is ki­hir­det­te a temp­lom­ban.
„Áll­junk a sar­kunk­ra, em­be­rek!”
Hát en­nek már na­gyobb lett a hi­te­le, de mi­vel sem­miféle részle­te­sebb utasítás nem hang­zott el, a do­log ismét ennyi­ben ma­radt.

Egyik-másik azért ti­tok­ban kipróbálta. De ret­te­ne­te­sen kényel­met­len volt. Ab­ba­hagy­ta azonmód. Jött másnap egy tölcséres autó, végigüvöltözte a fa­lut, csak ak­kor értet­tek va­la­mit a har­sogásból, ami­kor hir­te­len bedöglött a mo­tor, a kiabáló pe­dig mégis foly­tat­ta a beszédet.
„Utolsó le­hetőség, em­be­rek. Áll­junk a sar­kunk­ra, és mu­tas­suk meg!”
Ek­kor azon­ban be­in­dult a mo­tor, és örök ti­tok ma­radt, hogy mire van (utolsó!) le­hetőség; és hogy a sa­rok­ra állás valójában mit je­lent.
Mert ha nem a tu­laj­don sar­kunkról van szó, ak­kor le­he­tet­len…Ugyan­is a falu utcáinak nin­csen sar­ka. Mind a végte­len­be tart.
Végül pe­dig nem világos, hogy mit kell meg­mu­tat­ni. Meg le­he­tett vol­na mu­tat­ni például a határt, el­ver­te a jég a termést; meg le­he­tett vol­na mu­tat­ni az üres istállókat, a ros­ka­dozó háza­kat, a gid­res-gödrös utcákat, a nyo­morúságot. De a falu nem szo­kott hi­val­kod­ni. Ha­sonlóképpen meg le­he­tett vol­na mu­tat­ni mindhárom bögre­kocsmát a májusi bódu­lat­ban pohárról pohárra ke­rengő notórius al­ko­ho­listákkal…Nemkülönben a falu három és fél kurváját; de azo­kat már többször is reklámoz­ta a tévé. Úgy­hogy a do­log ismét ennyi­ben ma­radt.
Mint derült égből a nátóbombázó, jött a hír: aki nem áll a sarkára, száz lej­re bírságolják.
Ki­nek van pénze. A követ­kező vasárna­pig tel­je­sen kikészült a nép. Volt, aki hátrakötötte a sarkát, hogy minél biz­to­sab­ban és minél hu­za­mo­sab­ban tud­jon állni raj­ta. Ak­kor már het­venkét órája áll­tak úgy. A sar­ku­kon.
De nem is büntet­tek meg sen­kit!
Aztán mégis min­den­ki a büdös pa­rasz­to­kat szid­ja. Akik sem­mit sem értet­tek meg az idők szavából. Sem­mi­be  vették a kor pa­rancsát.
Nem men­tek el sza­vaz­ni!

Forrás: eirodalom.ro