Szép lassan odaértünk
ahová
századokon át
kétségbeesve
fejvesztve igyekeztünk
s közben nem vettük észre
hogy minden bálvány mögött
ott röhög a nagy semmi
és könyörtelenül
fúj a szél

Szép lassan elfelejtjük
a zöldülő ligetet
a fákat
a hegyek
magasztos csendjét
a mosolyt
a kézfogást
a csókot
mindent
amiben egykor hittünk
amibe kapaszkodtunk
és bíztunk

Szép lassan elfelejtjük
mi végre volnánk
itt a Földön
már nem imádkozunk
tudományt színlelve
hazudunk új világot
új rendet

Őseink forognak a sírban
és könnyeikkel elárasztják
gyáva
megalkuvó
lelkünket