Hétfői rappelés
„De csak halad tovább az élet, én már nagyon nem félek// Én már nagyon nem remélek, mert mi voltunk a fékek// Nem nézek ki a fejemből üresen, csak rühesen// Morgok mint egy kutya múltamra egész ügyesen (ügyesen, ügyesen)…”
Véletlen, hogy éppen a Magyar Kultúra Napjának reggelén került a kezembe ez a régi blogbejegyzés? Méghozzá a régi Káfé Pótkávé rovatából? Megvan legalább 12 éves. Csak a nap stimmel: hétfő volt akkor is, amikor az alábbi sorok születtek. Éppen csak június… 2006… És minden olyan furcsa, furcsa, furcsa…
Budapesti jóbarátomtól jött a felkérés: a szerény, az udvarias. Olyan, hogy nem lehetett elutasítani:
„Megkérlek, szánj rá valamikor tízpercnyi időt, hogy elolvasd a csatolt fájlban lévő rep-dalszöveget és mondj róla valami véleményt. Mert vers is akarna lenni. Három tinédzser srác a szerzője: akiknek van egy rep-zenekaruk – na persze, hogy még csak házibulikon zenélnek. Az egyiknek az anyukája kért meg, mondjak véleményt erről a szövegről, de hát én nem igazán vagyok ebben jártas, a tetszik vagy nem tetszik-en kívül.
Annyit a fiúkról, hogy kettőt közülük egy viszonylag ártatlan diákcsíny miatt úgy másfél hónapja kirúgtak egy gimnáziumból, mert nagyon felszívta miattuk a vizet az igazgató, most máshova járnak – itt Budapesten ez nem nagy gond, van miben válogatni. Ja, és Black Mo valóban néger – az édesapja fekete, az anyja viszont magyar.
…És ne haragudj, hogy ilyesmivel terhellek! Nagyon hálás lennék, ha mondanál róla valami véleményt.”
Mondjuk egy kicsit magam is megszeppentem, hiszen mostanig rapszöveget csak hallottam – ütemes kisérőzene-zaj hátérrel és a szükséges izgés-mozgással az előadó részéről. Persze, ott a szöveg úgy hat, mint a rigmus, a csasztuska: nem azt figyeli az ember, hol sántít, hol sekély az egész, ellenkezőleg: a sikerültebb, a csattanósabb találatokat lesi, díjazza.
Olvasva egy kissé másként esnek a dolgok. Tessék, olvassák…
(És segítsenek vélemény mondani Black Móéknak…)
Sleepy & Black Mo’ & Ombreee: Múltamra emlékszem
REF:
Nem akarok emlékezni arra amit tettem
Nem akarok félni attól hogy elcsesztem
Feledni akarok merengni maradok
Mert most máshol szárnyalok
Sleepy:
Múltamra emlékszem a jelenemben élek a jövőmre gondolok
Felcsapott nagy könyv benne lapok
Értelem nélkül élt napok
Sokan úgy papolnak mint a papok
Belátom sok mindent elbasztam
Belátom sok mindenkit elhagytam
Belátom sokszor tévedtem
Ember vagyok nem isten a nevem
Kibasztak helyekről fájó emlékek
Nem rég születtem de már temetnek
Sokan rajtam nevetnek
Hogy mit tettem és teszek
Nem teszem magam tönkre tesztek
Betettem a lábamat az életbe
Meg érte? ez a kételye
Mert mikor emlékezem mindig csak szépek jutnak eszembe
Mikor élek mindig a rossz oldal a szemembe
A jövő reménnyel tölti el szívem
De hogy jóra forduljon minden lehet elkéstem
REF:
Jelen és múlt múlt és jelen
Jövőbe talán jó is történik velem
Én ezt sejtem vagy reménykedek
Sokan még az élettel is keménykednek
Nekem a nyugalom a vicces bláz a számba
Neked addig agresszió mindenkinek más az álma
Mint az alma mi nem esett messze a fájától
Ha szüleid nem majd más felkarol
Nekem is segítettek barátok barátnők
Felálltam a szarból a segítők
Nélkül nem ment volna soha
Elterültem volna mint a Volga
Sok minden fáj túl kevés ami nem
Ezt művelte velem az életem
Ne kérdezd mit miért tettem
Ne kérdez hogy mikor féltem
Ha mást nem tudsz kérdezni kérlek menjél
És soha vissza se nézzél
Ne félj még sokáig bírom
És ameddig kell harcom vívom
Ref:
Black Mo’:
Múltamra emlékszem, a jelenemben élek, a jövőmre gondolok
Félek kérlek változtass meg végleg
Tépnek darabokra képek
Lényeg összezuhantam érts meg
Gépek öljenek s férgek egyenek
Új lélek kéne meg kegyelem néznek
Mért beszélek sírva hát mert vétkek
Nyomják vállam
Tépek hogy meneküljek új dimenzióba térjek
S egy szót se értsek mert könnyeken átlátni nehéz lények
Rémek miket rajta keresztül látsz
Minden keserű mert kell a mókás bláz
Rettegek a jövőmtől
De nem félek az öklöktől
Remegek az ökröktől
Kik szét kúrják életem
S megkötik két kezem
Félelem mit takargatok oda bent
Ott bent legmélyen hol nem nézem hol nem kérem
Hogy legyen csend és rend ó nem fent
a felszínen hanem lent
Az erdő mélyén a tudatom szélén
REF:
Majd a pokol kapuján megyek be
Rettegve úgy látszik már vártak egy újabb vesztesre
Megmentve innen soha sem leszek
De cseszek rá a földi pokol számomra ahova csöppentem
Igaz barátaim nektek örvendtem
Meg kéne változnom tudom de a feka bárány
Szerkót már régen fölvettem
Hogy mért ezen én is sokat töprengtem
Nem tudom nem szabad akaratomból döntöttem
Már megszoktam de régen sokat őrjöngtem
Nem fértem bőrömbe ebben az elbaszott börtönbe
Sajnos régen átláttam ezt a szart
Mi megy az életben láttam a sok harcoló kart
Láttam a sok „felsőbb rendű fajt”
A sok sebem mi hajt
Harcolok hogy átvészeljük ezt a bajt
De nem tudom harcom meddig tart
Talán addig míg a föld kihalt
Mikor az utolsó ember is utolsó emberi csontot befalt
És vértől tocsog minden part
Boldogság mit szeretnék igazán
És nem feszengni a gondolatoktól csak lazán
örömtől részegen élni szeretnék
Ref.
Ombreee:
Én emlékszek múltamra, bár szívesen letagadnám//
Azt mondják vállalni kell mi voltam, de ezt légy szíves hagyd rám//
Lehet majd letagadom jövőmet, be fogom szöveglövőmet//
De még a jelenben élek, még a jelenben beszélek//
Bár szégyellem mi vagyok, de hát nincs miért élnünk//
Minden amit tettünk kimúl, elhal minden tettünk//
Mert hát egyszer élünk, hát akkor mi értelme annak//
Hogy a problémák, a gondok szépen-lassan felfalnak//
Falnak löknek de ne csöpögjünk többet//
A halálozások száma is sokkal több lett//
Mint négy éve, legalábbis ezt nyomják a tévébe//
De majd belépünk a fényévbe, talán egyszer majd//
Büszke leszek múltamra, bár most földet vetek rá//
És teszek rá hogy sírsz, mert becsúszott egy négyes//
Nem túl édes az élet, hát lődd fejbe magad//
Nem ragad már a bélyeg, már kurvára nem ragad//
De csak halad tovább az élet, én már nagyon nem félek//
Én már nagyon nem remélek, mert mi voltunk a fékek//
Nem nézek ki a fejemből üresen, csak rühesen//
Morgok mint egy kutya múltamra egész ügyesen (ügyesen, ügyesen)//
Eddig voltak a fiúk…
S akkor jöjjön az a pár soros vélemény:
nem is olyan rossz ez az egész, vélem én
de annyira jó sem, amennyire egyesek hiszik
akik végül az egész balhét elviszik
mert mindhiába mondják mondják mondják
hosszú perceken át a világ gondját gondját
se ők se mások meg nem oldják
csak mint a kiütött harcost percekre fellocsolják
(csg)
Utóirat: Be kell vallanom: azóta sincs érdemi mondanivalóm Sleepy-éknek arról a műfajról, amit feltételezem, ma már nagyvonalúan, teljes erőbedobással művelnek (vagy nem) és amely az előadótermekbe költözött, slam poetrynek hívják, versenyformát öltött, mint a focibajnokság, fiatalok tömegei vallják a magukénak, az irodalmi fórumok porondot terítenek alája, a kánon még nem ütötte rá a pecsétet, de már nagyon gondolkozik azon, hogy megtegye az első adandó alkalomra vár, amikor érdeke is fűződik majd ahhoz, hogy nagylelkűségét gyakorolja.
Pusztai Péter rajza