…apáról

Míg hir­te­len, min­denféle előze­tes fi­gyel­mez­tetés nélkül azért a fris­sen nyírt gye­pen he­verő gyer­mekjátékért ha­jolsz – ami le­het egy hiányzó ke­rekű autó, ha­jas­ba­ba, eset­leg zörgő, fogzást segítő rágóka, bármi –, észre sem ve­szed, vagy leg­jobb eset­ben is csupán le­gyezőszerű, si­mo­gató fu­valmát érzed egy hátulról jövő, a szíved ma­gasságában átsu­hogó, tel­jes erőből el­hajított csa­tabárd­nak. A tu­dat­la­nok mély nyu­galmával és meggyőződésével emel­kedsz fel, vállat vonsz, majd in­dulsz egy ház, tömbház, nya­raló, bi­valybőr sátor, iglu irányába, mert mi is látszódhat­na, végül mire is kel­le­ne fi­gyel­ned, ami ide­gen és gyűlöle­tes, a sze­re­tet és törődés tökéle­tes csapdájából?

…egy nyúlról

Az a majd­nem fe­lelőtlen­nek mond­ható ak­tus, ahogy a for­ga­lom kellős közepén, felhúzott kézifékkel csi­ko­rog­va megállsz, kivágod az ajtót, – Basszátok meg! – mon­dod még, és asszo­nyod­ra, gye­re­ke­id­re hátra sem nézve el­in­dulsz – talán meg sem történik a képlékeny, be nem látható jövőben. Habár a valóságok egyi­ke csak ott hor­doz­za magában ezt a le­hetőséget, amely­ben te, egyedül te nősz óriásira, amint átgázolsz min­den­ki fölött a zsúfolásig tömött járdán, és szándékod sze­rint egy­re csak távo­lodsz, míg légy­pi­szok­szerű ponttá nem zsu­go­ro­dik, és el nem tűnik örökre ez a város.

Forrás: eirodalom.ro