Nyugalmas szépkort kívántak a Direktornak

A Csíki Játékszín csapata sok egészséget, nyugalmas éveket kívánt társulatalapító direktorának, Parászka Miklósnak január 26-i születésnapján, nyugalomba vonulásakor (A Játékszín Facebook oldala)
Parászka Miklósnak nyugdíjaztatása okából
Fiatal volt, alig tudtam róla valamit. De sütött belőle, ahogy emlékszem, a változtatni akarás igénye. Még zavart is kicsit. Mert bennem nem volt annyi, ezért; most már tudom. De azt is, hogy a változtatáshoz több kell abból az akarásból, egyszerű kívánságnál, álmodozásnál. És benne megvolt. Nem akarok életrajzot írni róla, nem is tisztem. Csak munkássága előtt adózom, tisztelettel, elismeréssel. Most nyugdíjba vonult, talán nem túl sok örömmel. Szűkszavú közleménye, meg a tapasztalat ezt engedi sejtetni. A tapasztalat, hogy a színházcsinálás az igazán színházszeretők számára sosem munka, hanem hivatás. Azt pedig az ember nem adja fel, amíg él. Parászka Miklóst ilyen elhivatottnak ismertem meg már 1982-ben. Igazolta megérzésem. Bár semmit sem láthattam, mindabból, amit művelt, a sok visszajelzésből, elismerő mondatból, köszönetből tudhatom: nem „dolgozott”, hanem Játszott. Ahogy azt a SZÍNHÁZ IGAZÁN SZERETI. Hogy ez kívülről idegtépő, őrült munka – más kérdés. Hogy nem lehet megfizetni – mindenki tudja. Hogy nem ezért csinálja – nyilvánvaló a művészek számára. ELISMERÉS, ez JÁR ÉRTE. Én megemelem előtte a kalapom. GRATULÁLOK, kedves Művész úr! Hivatása nem járt le, csak a nyugdíjkor érte utol. Az meg csak egy dátuma az életünknek.
N.K. : – Mi köze van a játéknak a világhoz?
P.M. : – A legfontosabb viszony, a megismerés. Ezt nem lehet csak a tudományra bízni. A tény, hogy a művészet eszközeivel fogalmazunk meg dolgokat a világról a lehetőségek leggazdagabb skáláját jelenti a megismerés folyamatában. A művészet megismerő funkció a katarzis élménye által. (részlet a vele készült ’82-es interjúból)
2018-01-28
Nászta Katalin
Pusztai Péter rajza
2018. január 29. 09:29
Szép, szívből jövő tisztelgés. „Megemelem előtte a kalapom.”
2018. január 29. 11:01
Megemelem én is