Irodaházak között

A kirakatban állva, mintha túsz,
akváriumban a színes halak,
remélve, hogy ma hátha szabadúsz’

– a túlsó parton épp így láttalak.
Tükör vagy ablakok körös-körül
a falak, melyek elválasztanak,

és köztük az akarat töpörül
– ki sehogyan sem érzi jól magát,
az minden újnak tétlenül örül-

ne, ha változna végre legalább,
de nem tesz érte, míg panaszkodik
– én sem töröm, csak kaparom tovább

az üveget körömszakadtomig.

 

Szolgalelkek

a nyakkendő hurok,
és bármennyire visszájára fordult is,
akasztókötél lehet az emberen,
ha nem vigyáz – Yann Martel

Kiültem egy teraszra szerda délután
meginni valamit, felejteni a munkát,
mi várhat is, amíg a népet bámulom
az utcában, melyről a főtérre jutunk át.

Az iroda unalmas néha, annyira
sok és más embert láthatok itt ezalatt
a néhány perc alatt, hogy észre sem veszem,
az eszem is az íróasztalon maradt.

Majd elmerülök egy vidám leány szemében
és sajnálom, hogy úgy bocsátja áruba
magát, testét akárki tapogatni tudja
s muszájszerep számára ez, nem álruha,

miként a szomszéd asztalnál elszundikáló
tisztnek, aki máskor parancsot teljesít,
és nem magáért tenné, mit nem szívesen tesz,
mint az inasok, kik a gazdájuk lesik.

Temérdeken civódnak, több külön csoport,
ott áll s panaszkodik csak a sok szolgalélek,
akiknél mind különbnek gondolom magam,
mert bennük önmagamra ráismerni félek.

A pincért már nem is említem, megfizetünk
minden számláért mindketten elégszer,
ebédszünet után én visszaindulok, s bár
hagyom őket, marad nekem is a középszer.

Forrás: eirodalom.ro

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ