Az volt tehát a tervem, hogy valamelyik máramarosszigeti cellában töltöm az egyik éjszakát… Naivitásomban úgy gondoltam, hogy így valamilyen fogalmat alkothatok arról – a hidegről, a kemény priccsről, a nyomasztó bezártságról, hogy milyen lehetett egy ilyen cellában ülni…
A máramarosszigeti börtön lényegében ép állapotban maradt fenn. Akaratlanul is a fogoly szemével nézem, és azt keresem, nincs-e valahol valamilyen menekülési lehetőség, egy fal, amelyen át lehet mászni, egy ablak, egy esőcsatorna – de sehol sem látok ilyet. (Jaap Scholten: Báró elvtárs. Utazás az erdélyi arisztokrácia letűnő világában. Corvina kiadó, 2014.)

/Szerkeszti egy öntudatos olvasó/