1. ELNAPOLT TÚLÉLÉS

Gondolkodó lény vagy. Magad, magaddal, s jó pár társaddal a nagy külön bejáratú vízszintes világodban. Bírod. Sokan jobban bírják, mint te, sokan rosszabbul. Betegek négyen vagytok a kórteremben, de sok fehér köpenyes sürög-forog. A nagyvizit lejárt, okosabb lettél valamivel. Száz százalékosan nem értesz mindent, de foszladozik a köd. Te megmenekültél, Tibike – még – nem. Tibor, az apja is Tibor, ő ezért néha Tibike: egyetemista, a Székelyföld legnagyobb városából jött ide, az utolsó vonat utolsó vagonjának az utolsó ajtaján csimpaszkodik. Azóta Balla doki faragja, foltozza, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. A baj: hiányzik a H8-as faktor a szervezetéből, nem alvad meg a vére. Azt cserélgetik, de Tibike valódi székely, nem adja fel, tűr keményen, s bízik a dokiban, mint egy Istenben, de nincs sok esélye. Itt ebben az országban nincs. Pár éve jöttek rá, pedig volt úgy, hogy egy-két vérzése nehezen állt el, de a vakbélműtétig nem volt semmi gond. Most van. Napjai legyformák: fehérek, fáradt formalin- és keményítő szagúak. Balla doki elvitte Tibikét a műtőbe, majd az intenzív osztályra, egy pár órára.  Tibikének a helyzete nem javult, de nem is romlott. Ezt pozitívnak vélték. A hangulata sem javult, de nem is romlott. Ezt ő ítélte pozitívnak. Aztán volt az a csúf menet, amit sokáig nem értettél, de kirítt a megszokott mindennapi szürkeségből. Megjött Lilla, Tibikének az élettársa, egyszerre az öreg Tibivel. Egy fülhallgatós tévét hozott párjának, hogy amikor éjszaka nem tud aludni, nyugodtan tévézhessen. Ekkor szakadt el a húr. Tibike az elején csak szerivel kötekedett, de az elindult görgetegből hatalmas lavina lett. Tibike úgy üvöltött, hogy még fent, az intenzív osztályon is mindenki felkapta a fejét, még a kórházi halálban levő páciensek is.
– Nem kell a tévé egy szajhától, én döglök, mig te játszod a kurvát, kísérgetteted magad haza az egyetemről…
– De Sanyi tőszomszédunk, évek óta egy az utunk…
– Szóval évek óta kurválkodsz. Beteg kell legyek, hogy megtudjam, na tűnj, menj a latrodhoz, én nem állok az utatokba, iszkolj, mert még erőm van, megcsaplak, úgy, hogy Sanyi semmi hasznodat ne vegye…
Ilyen és ehhez hasonlók pattogtak, mint kukoricaszemek a fedővel lezárt tepsiben. Az asszisztensnő fecskendője tett pontot a történetre és Tibike fenekére. Lilla sírva elrohant, Tibike az apjára s a kórteremre szólt rá: „Erről ennyit, többet egy szót sem, soha, senki…”
Napok teltek el, amíg túltetted magad az eseményen. Nem tettél szóvá semmit, de a régi szokásokat együtt jártátok végig. Szükségetek volt az együttlétre, a mozgásra, a dugdosott cigikre.  De Lilláról szó nem esett. A napok teltek fehér magányban, tudtál enni, szinte degeszig, megtanultál írni-olvasni, kész elemista voltál, amit Márta és Tivadar (a feleséged és az öcséd) értékelt is, bármit kértél, hozták, te meg gyűjtötted az erőd, s le is kutyagoltad a felgyűlt energiát.  Hasadon keresztben egy nagy cipzár maradt, amiről a fehér(köpenyes) angyal azt mondta: rettenetesen szép. Neked inkább rettenetes volt. Balla doki megmustrált, s megállapította, az ő munkája véget ért, rajtad a sor, ő még annyit tehet, hogy ha akarod, ideiglenesen és részlegesen nyugdíjba küld. Ennél rosszabbat már ki sem találhatott volna, érezted, gyorsdan el kell tűnnöd, amíg valami rosszabb nem történik. Márti és Tivi érted jöttek. Te bementél a volt kórtermedbe, hebegtél tücsköt-bogarat, Tibike betapasztotta pelenkája tépőzárát, majd a szorítóját is, lementetek bagózni, a füledbe súgta:
– Na, neked ennyi. Megúsztad, túl vagy. Kurva szerencséd van. Kezdheted elölről. Ez má’ nem kutya. De csináld jól, mert erről szól minden. Ebből áll az egész élet. Csak az emberek nem tudják. Te most má’ igen. Te ezerből vagy az egy, aki megúszta, az ezeregyedik mese, s most már nem mese. Megmaradtál. A lényeg az, hogy amikor újrakezded, bele kell gondolnod abba, hogy eddigi életedben mi volt a jó, azt mind csináld újra, azok a percek, amiknek örültél valaha, azok most is boldogságot hoznak… Kezdj újra mindent, ami valaha jó volt, örömöt szerezett, énekelj szerenádot Mártinak, csókolózzatok a lépcsőházban, vegyél egy eredeti farmert, függetlenül attól, hogy otthon tökig van a szekrényed. Vidd el Mártit szülinapján Velencébe, egy estére… ne sajnáld, minden olyan álmod, vágyad, ami nem teljesült, vagy igen jól teljesült, kerüljön terítékre. Ez az újrakezdés előnye, sokan úgy mennek át ezen az életen, hogy ezt nem kapják meg. Nincs, amit újrakezdjenek, minden megy, mint az élet, törötten, kopogva, de kötelesség teljesítve, repül, mint a gólyafos a levegőben, átcsúszik az életükön. Örülve mindennek egyszer, vagy egyszer sem. Neked most megvan az esélyed duplázni, s remélem, egyszer nekem is meglesz. Most nem biztatnak, kell hogy fejlődjön az orvostudomány, a technika, hogy én is oda jussak, ahol te vagy, a halálból kimászva, hogy én is az ezerből egy legyek. Addig túl kell élnem, addig nyomják belém mások vérét, fércelnek, foltoznak. Nem tudom, időben mennyi, de én megtartom maga. Kell nekem az újrakezdés esélye. Kurva egy haláltánc, de én jó táncos vagyok, bármennyi ideig kell is vegetálnom. Négy-öt év alatt csak feltalálnak valamit, hisz az AIDS-et, a rákot már gyógyítgatják, én kivárom. Tudom, hogy ára van. Azt hiszed, surmó vagyok. Imádom Lillát, még egy ilyen fehérnépet nem cipel a Föld a hátán, de menesztenem kellett, ő nem hibás, hogy nekem ez jutott. De ha majd egyszer újrakezdem, benne lesz az új életemben, s ha Mekkában lesz, vagy Medinában, én megkeresem, s megpróbálom vele is újrakezdeni… Látod, ezért vagy te marha szerencsés. Nem kell éveket várnod, hogy mindent újrakezdj, de kezdj újra mindent, úgy, hogy neked is, környezetednek is örömöt hozzon…

Tibike kifulladt. Ránéztél, s ekkor vetted észre, hogy nem veled beszél, hanem szakadt zoknijából kikandikáló nagylábujjának. Az arcára meredtél. Korát nem mutatta. Nem a 25 éves arc fordult feléd.
– Kurva nagy szerencséd van, ezt sose feledd – mondta még –, s most menj, ne érdeklődj utánam, ha elpatkolok, akkor az se neked, se nekem örömet nem szerez, ha meg végigjárom a haláltáncot, akkor megkereslek, jó volt veled dumálni, bagózni, újrakezdésem örömei között te is ott leszel… Megkereslek….

Márti unokatestvére pont abban a kórteremben feküdt, ahol több mint egy éve te is nyögdécseltél. Az ágyadban sápadt öreg motyogott magának, senki nem volt rá kíváncsi. Tibike egykori ágya üresen ásított a plafonra.
Fura érzés vett erőt rajtad, a kérdőjeleket,  megelőző gondolatokat elkergetted. Tudtad,  Tibike tényleg jó táncos, végigropja a haláltáncot.
A H8-at egy hete dobták piacra.