Ez a világ egy nagy – falu. Az is volt mindig. Még ha tízszer erősebben is hirdetik Mérai-Horváthék, hogy a homo sapiens csak most kezd belekóstolni a kultúréletbe. Bizony mi mindig olyan kicsinyesek leszünk, mint amilyen – kicsinyek vagyunk. Ez így lesz mindig. Ez így volt mindig. Lássák, csak lássák. Gapon is zsidó. Az új, legendás, orosz pópahérosz. Ő is zsidó. Hogy milyen nagy falu is vagyunk! Bizony milyen nagy falu. Az úgynevezett művelt világ fóruma semmivel sem külömb annál a falusi piacnál, ahol állítólag számon kérték hajdanán a Szüllő Géza keresztlevelét. (Akadna talán néhány frissebb esetünk is.) Stösszelről is kisütötték, hogy zsidó volt, talán Kuroki is. Ibsen egy bolond, hiú vénasszony. Napóleon nem is élt. Egy mítikus alak nevének, az új Apollónak, a Ne Apollon-nak a variációja az ő neve, mint a hogy báró de Mans a mendax-ból származik, s talán Gladstone maga sem élt, ő is csak egy szimbolikus alak, Petőfi a nép-poézis perszonifikációja, s Hunyadi János, ha nem is volt zsidó, de izmaelita, sőt oláh volt.

A mi kicsinyességünk behomályosít ezen a világon mindent. Minden korban. Lerángatunk, avagy ritkább esetben magunkhoz emelünk minden dolgot. Hasonlítunk ahhoz az emberhez, aki csak akkor tud meglátni valamit, ha meg is – szagolhatja. Az orrunkig látunk. Ízlésünk, fantáziánk és szagló-érzékünk szerint formálunk véleményt, hitet mindenről. Századok múlnak el, míg egy alakról le lehet cibálni azt a hazug cafrangot, amit a kora rárakott, vagy fölékesíteni avval, mit róla a kora igaztalanul lecibált. A magyar humoristák a Mucsa nevet izzadták ki a magyar provincializmus gúnyolására. Higyjék el: minden kor, minden élő társadalom ilyen Mucsa, pletykázó, rövidlátó, csúnya falu.

Az embernek kedve volna még nagyobb blaszfémiába esni. Fantáziálni arról, minő pletykák keringhettek a názáreti istenemberről? A Gracchusok anyjáról miket beszélhettek a római zsúrokon? Pál apostolról minő eseteket tudhattak az efezusi, a korinthusi lelkipásztorok? És a világ minden hírességével s névtelenével mennyi hazug megítélés mérkőzhetett össze?

A Gapon esete minderre sok szomorú és sok bölcs fényt sugározhat. Tíz nap alatt preparálták nevét a világhistória számára. Tíz nap alatt volt lánglelkű, isteni apostol, s volt határon búvó gyáva kutya. Ime a világ ítélkező igazsága. És tíz nap óta volt Gapon pópa kisorosz, nagyorosz, ruthén, japán, olasz. Zsidó is végül, mert ezt a gyanút senki sem kerülheti el. Lehet, hogy az volt. De ha ez igaz is? Szüksége van erre a históriának? Miért érdekes ez?

Az embernek még gondolatban sincs kedve ultramontánnak lenni és mégis irigykedve kell gondolni a római kúria hívő papi fejedelmeire. Jeanne d’Arc csodákat művelt, és Hám János szent volt. Az embernek néha eszébe jut, hogy nem bölcsebb dolog-e az embernek így, feltétlenül mindent elhinni? Mindent. Hiszen összesen három csalhatatlan ember élt a világon: IX. Pius, XIII. Leo és X. Pius. Mi többiek, Ádám óta semmit sem tudunk, mindent csalfán látunk, mindent meghamisítunk. És nem élt még olyan ember, akit igazán ismert volna a többi ember. Ezt a zsidó Gapon juttatta most eszünkbe. (A zsidó Gapon. Budapesti Napló 1905. február 2.)

Folytatjuk