Harmadik napja tart a szeszélyes felhővonulás. A nap bújócskát játszik, hol itt, hol ott bukkan fel, mint pirosra mázolt paprikajancsi. A napraforgók már kezdenek bedilizni. Egyebet sem tesznek, mint folyton kapkodják utána a fejüket. Csak egyetlen egy nem vesz részt az őrült fejforgatásban. Hatalmas – jobb időket megért – tányérját reggeltől estig a föld felé fordítja. Olyan, mint egy terebélyes, narancsszínű asztali lámpa, melynek az a szerepe, hogy megvilágítsa az okos könyveket. Szóval, kockáztatva a magvak beérését, már napok óta csak a földet “bámulja”. A többi napraforgó csak legyint: különc, amolyan szégyenlős fajta.