különös súllyal esnek latba szavaim
engem nyomnak legelsősorban
csodálkozva nézlek titeket
hogy nem érzitek mekkora
aztán eltelik egy éjszaka
kisimulnak a redők bennem
és újra indulnak
vállamra ülnek sorra
mint a verebek
hajnalig gubbasztva a bokorban
hogy pirkadjon már
megszólalnak
ó, drága versem, aki átölelsz
én is jó reggelt köszöntök neked
megelégszem azzal a pár mozdulattal
amit elém teszel
fel, ki, át, előre, el
és vissza
újra meg újra

és
megérzi a vers mikor kész
öntörvénye biztos rév
így hajnalban
mikor a fül még szabad
jobban hallani ritmusát
s mikor tánclépése
abbamarad
mert a dal
s a madarak is
elhallgattak
felkel a nap

s már nem szól
csak előre tekint
kiméri az időt
bejárja az ösvényt veled
-amíg élsz meg nem öl-
versedben
az ott
az életidőd

2018-02-19