Köntös-Szabó Zoltánéknál

Egy idő óta és egyre gyakrabban
visszapillantva arra a régi kertre
amely elúszott alattunk
egy nyárból az őszbe –
barna ovális képkeretek között állunk, sokan.
Már régen, és nem is öregen,
állunk farmerben, kalaposan, nagykabátosan,
kéziratokat szorongatva
vagy üres fonott kosarat.
Szemünk helyén elfújt csonka gyertyák,
törött tükördarabok agyunkban,
és a Nagy Csalhatatlanok ostoba
idézeteiktől leperzselt évszakok.
Az eső is elered.
Konokul pereg
a nagy fák alatt:
a Sétatéren
a Házsongárdban…
Áll az összegyűlt gyönyörű csapat,
ifjúságunk kalaposan, nagykabátosan,
a Tanúk – az itt és otthon maradottak —
gyermeksikoly egy régi kertben!
Eső pereg fűbe gurult sziveinkre.
Ki emlékezik ránk majd az emlék-esőben?!

Forrás: Vitorlaének 1967-2017, „Újratöltve”. Polis, 2017