Rajzok a magasbanLéphaft Pál, közismert vajdasági karikaturista, újságíró, humorista kiállítása nyílt meg csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériáiban. A tárlat fent kapott helyet, de oly sokan voltak, hogy az ünnepélyes megnyitóra a nagyteremben került sor, ahol házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta a művészt és köszönte meg többek között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, a Súrlott Grádics irodalmi körnek a tárlatszervezést. Mint mondta, Léphaft Pál fogta a köteg karikatúrát és megtette a „Palika-túrát” a Kárpát-kanyarig. Ambrus Attilával, a Brassói Lapok főszerkesztőjével közösen, aki ez alkalomból vele közösen könyvet is megjelentetett.

Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke hozzátette: először az ominózus december ötödike után találkoztak Újvidéken, ezt évenként többszöri találkozás követte, Léphaft sokszor járt itt, tudósított a székelyföldi árvizekről is. – Sokkal több, mint karikaturista. Újságíróként kezdte és folytatja, emellett sok mindent csinál. A karikatúra a bojt az egészen. Vajdaság egyik legjobb humoristája, hozzánk hasonlóan gondolkozik – számunkra a Novi Sad-i rádió jelentett valamit a diktatúra idején, az ottani sajtó a Nyugatot képviselte: ő ennek a folytatója. Az újvidéki bombázások közepette is születtek karikatúrái. Magyarországnak van egy trianoni gyűrűje. Mi egymásra találtunk és létrehoztunk valamit: ő ezen gyűrűnek az egyik lovagja számomra – mondta az elnök az alkotóról, akinek karikatúrái rendszeresen megjelennek a MÚRE folyóiratában. Bölöni Domokos ceremóniamester szavai után Bögözi Attila újságíró olvasta fel Léphaft Pálról szóló laudációját: – Humora tudatosan vállalt attitűd. Valósághoz való viszonya sajátos, az ördögi-isteni kettősség határmezsgyéjén mozog. Ő maga állítja, hogy túlzás nélkül nincs objektivitás. A görbe tükör kis helyen, jól olvasható nyelvezettel tudja közölni a lényeget. Az értelmezés partitúráját nyitja meg előttünk: a műfaj kitűnő teoretikusa is, mint mondja, a karikatúra terpeszállásban áll határok és kultúrák fölött. A karikatúrának keserédes íze van, a jó humor egy pillanatra elszorítja a torkot. Ízig-vérig bánságinak tartja magát – fergeteges asztaltársaság, ezeroldalas lexikon, könnyed világfi és igazi lokálpatrióta. Állítja, ha egy karikatúrában nincs valami ördögi, akkor az nem isteni. A jó karikatúra határvonalakból épül, mégis határtalan. A nevetés az egyetlen határunk: haza a magasban.

Ambrus Attila a kiállítás-sorozattal kapcsolatos könyvéről beszélt. – A kötet csak ürügy a közös munkára, a közös munka pedig a kiállítás. Jelzőt kerestem arra a bibliai személyiségre, akit a legboldogabbak között tartok számon: Simeonról van szó, aki látta Jézust. Jelzi, hogy a tisztánlátás milyen fontos volt abban a korban, amely nagyon hasonlít a maihoz. Szerettem volna, ha Léphaft Pál rajzai nem csak a Brassói Lapokban és a MÚRE-kiadványokban jelennének meg, hanem egy kötetben is. Ebben a művész bibliai alakokat is felidéz, de általuk a ma emberének tart görbe tükröt. Olyan rajzokat is látunk, amelyek a szent családot ábrázolják, de valójában a konzumuniverzumról beszélnek. A képek és szövegek önállóan élnek és értelmezhetők, de fel is erősítik egymást. Olyan üzenetek, amelyek aktuálisabbak, mint valaha, de ezen üzenetekre nem a botcsinálta filozófus komolysága a jellemző. Derűs igeidő lett volna az eredeti cím: a keresztény ember nem befele forduló és gyomorbajos, hanem derűs, mert van akiben bíznia. Erről szól a könyv, amelyet egy újvidéki karikaturista és egy brassói újságíró rajzolt és írt, egy újvidéki katolikus és egy brassói református: keresztény magyarok keresztény magyaroknak – hallottuk Ambrus Attilától, majd a művész, Léphaft Pál szólalt fel: – Ne higgyenek nekik, az újvidéki pálinka reményében mondják ezeket. Az ember csak ül és közben mintha nekrológokat hallgatna…

Nagy Botond

Népújság, Múzsa (2011. január 14., szombat)