Szerette a csordát.
Elfogadták, ő is mindenkit, ám kilógott a sorból.
A legkisebb volt, nem tudott se nyeríteni, se bőgni, de legelni, rohangászni igen. Ő volt Éva, a szamár, a falu, egyetlen szamara.
A csordában az utolsó hely illette meg őt, elfogadta, megszokta.
A csordapásztorra hallgatott, de nem félt tőle. Akitől félt, az a Gazdi volt, annak ellenére, hogy az soha nem bántotta, az ostorával is csak a levegőbe csettintett, egyszer se ütött rá, maximum a két füle közelébe rittyentett. Ilyenkor össze kellett szednie magát, mert azt jelentette, hogy valamit rosszul csinált.
A Gazdi készített egy kis szekeret, hozzá méretezve; tehette, elvégre a falu kádárja volt. A kis herkentyűvel rendszeresen jártak erdőlni, akár a nagy lovak, vagy a csigalassú ökrök. Amikor efféle küldetése volt, büszkén húzta terűjét. A falu lakói meg is jegyezték: „Nézd a kicsi szamarat, mekkora terűt húz!”.
Éva pedig húzta, mert tudta, hogy a Gazdi majd megvakarja a két tapsi mögött és megpaskolja a nyakát is. Mindez nagyon jó volt.
Egy dolog hiányzott neki, Ádám; ő is szamár volt, a társa. A csordában nem volt egyedül, a Piri a kanyarban mindig jött, a Piri tehénnel együtt, de a csordában már mellé állt és ketten cammogtak a sor végén a rétig, s ott együtt ugrándoztak, rohangáltak és iáztak.
Gyönyörű volt. Aztán egy reggel Piri csak egyedül jött a csordába, az emberek azt mondták, hogy Ádám elpusztult. Éva ebből semmit sem értett, csak azt, hogy Piri, a kanyarban mindig egyedül jön. Minden reggel remélte, hogy Ádám is ott lesz, de hiába. Megszokta. A lovakkal, tehenekkel és ökrökkel megvolt, nem keveredett velük, de ők nem bántották, sőt sokszor a pataknál engedték, hogy elsőnek igyon, s aztán állhatott vissza a csorda végére. De mit is kívánhatott ennél többet, társasága volt egész nap, együtt jöttek, mentek, legeltek, végül mindenki haza. Neki ott volt a Gazdi, a nagy udvar, a pajta, friss abrakkal, ami a sok zöld után finom volt, az alom meleg, jókat lehetett aludni, kakaskukorékolásig, s aztán csordába menés…
Az emberek azt mondják erre: kész Paradicsom! Ezt sehogy sem értette, mert a Gazdasszony egy párszor hozott valami pirosat, odaadta neki, azt mondta, kóstold meg, ez paradicsom.
Mindegy ők tudják, minden nagyon jó csak Ádám hiányzik. Na, megérkeztünk, mindjárt jön a Gazdi és beenged, né ott ülnek az idegenek a körtefa alatt, mindegy, én megyek a pajta felé.
– Gyerekek, töltsetek, jövök mindjárt, kössem be Évát, csak adjak neki egy almát, minden este az almafánál lecövekel, amíg meg nem kapja  az adagját nem mozdul.
Éva várta a batult, és elgondolkozott, mint minden este, milyen jó lenne ezt az almát Ádámmal elmajszolni. Berágcsálta, finom volt, még a csutkája sem akadt a torkán.