A 19. század jeles festőművésze, a mindössze 33 évet élt Paál László (1846–1879) elpolgárosodott nemesi családban született az erdélyi Zámon. A rajzolás és festés iránti érdeklődése már egészen fiatal korában, az aradi rajziskolában megmutatkozott. Apja kívánságára érettségi után mégis jogi tanulmányokba kezdett Bécsben, ám ott inkább a képzőművészeti akadémia előkészítő osztályát látogatta, s hamarosan fel is vették ebbe az intézménybe.
Főleg tájképeiről vált hamarosan nemzetközileg is elismertté, jó barátságot ápolt Munkácsy Mihállyal, az ő biztatására költözött 1872-ben a francia fővárosba. 
Erdei út című alkotásával (képünkön) az 1873-i bécsi világkiállításon érmet nyert, néhány festményét Párizsban is kiállították, a nagyközönség elismerése és az anyagi megbecsülés azonban váratott magára. 

Paál László egészsége közben megromlott, tüdőbetegsége mellett egy házi baleset következtében agysérülést is szenvedett.
A charenton-le-pont-i szanatóriumban helyezték el, de állapota folyamatosan rosszabbodott, és 1879. március 3-án meghalt. Ugyanott temették el.
Emlékét a „festők településének” is nevezett Párizs környéki Barbizonban bronztábla őrzi, amelyet Paál László halálának 50. évfordulóján, a nevét viselő Magyar Művészeti Társaság helyezett el egykori lakóházának falán.  

(Köszönöm szépen Erdős André barátomnak a barbizoni képet és a felvilágosításokat.)

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban