Hadnagy József: Tavaszi szél

Ácsoló barátomnak, Albert-Lőrincz Mártonnak

Ha megkérdeznék, ki vagyok,
mondjátok ezt: Szaporodjatok, sokasodjatok,
teljen meg nevetéssel színültig a házatok,
fát, deszkát koporsónak ne vágjatok,
ne hagyjatok egyetlen fűszálat sem magára,
egyetlen homokszemet sem a semmi partjának…
Vagyok a leszek: tavaszi szél, aki mindezt súgja,
betonrengetegben pusztább a puszta:
betontengernek is lehet homokos partja,
gyermeknevetés épít örök várat rajta…

Albert-Lőrincz Márton: (Fogyatkozás)

„teljen meg nevetéssel színültig a házatok,
fát, deszkát koporsónak ne vágjatok”
Hadnagy József: Tavaszi szél
 

Így mondaná Mária, de ki hallgat ma imára,
ki akar mást, ha asszony, lány vagy dáma,
mint a férfit, gyermekre nem fut álma,
dologidővel van kikövezve a pálya,
József a gyermekért kiáll, csendes, nem kiabál,
csak várakozik, csak vár, csak vár,
két műszakot vállal, a másodikban álmokat ácsol,
hátha a munkaadó is számokban számol
s nem  csak profitban, az úgyis ingatag,
s ha maradna is, hát kinek marad?