amikor elhallgat belül az a hang
már nem hallod a szíved
utálod a régi szavakat
nincsenek újak
nyüszít a láncra vert szelindek
lelked tartotta eddig féken
árvaságodban elszabadul most
kitör mint vulkán árad mint folyó
már meg sem rendít ami leomol
nincs lassú rothadás mindent egyből
szakít szét ez a fergeteg
a szünet csak azért lép a képbe
hogy semmit ne tehess
a végek vége ez
az a végzetes

de

mindig van egy utolsó mozdulat
egy rebbenés, egy lélegzetvétel
sóhaj, ami köbre emel
kienged elszorított torkod
ujjaid a görcsből kinyúlnak
indul a lábad, az út alád simul
annál az utolsó mozdulatnál
az utolsóelőtti – az lesz a múltad

2018-02-28