Költözik a párizsi Morgue. A híres Morgue, melyet ott künn meg szokott nézni az idegen. Talán rossz olvasmányainak emléke miatt. Talán azért, mert Párizsban az élet kacagó áradata beteg vágyak tengerébe sodorja a lelkeket. Akarjuk azokat látni, akik a legszomorúabban hagyták abba a kacagást. Az élet enyhülései ilyen helyeken teremnek. Több a felségesnél látni embereket, kiket legnagyobb erővel dobott ki forgatagából az élet. Hidegek, csúnyák, tudatlanok s olyan halottak, hogy már halottabbak nem is lehetnek. Ezek elvégezték. A legtöbbjüknek még az is megadatik, hogy nem ismeri fel őket senki. Jöttek valahonnan az életből? Miért árulják el, hogy mi történt velük? Elvégezték s idejöttek…
Csodálatos dolog, s szinte remegve írja le az ember: a demokrácia lendítette föl a Morgue-ot is. Mióta a nagy forradalom valamelyik évének thermidorán eszébe jutott a hivatalos Párizsnak, hogy ideje már emberekhez illőbb hajlékot emelni ismeretlen halott polgártársaink számára, divatba jött a Morgue. Megnőtt a népszabadság, kultúra, tudás, népesség. És megnőtt, rémesen megnőtt, az elesettek száma. Nem kell háborút viselni. Az egyre komplikáltabb modern élet elvégzi a szükséges vérengzést. És jaj a legyőzötteknek a békés, kulturális életben is. Minden nap támad új nyavalya. Minden nap tombol új szenvedély. Egyre szomorúbb sorsuk lesz az emberi idegeknek. És jönnek mind nagyobb számban a Morgue s a Morgue-ok lakói. Azt írják Párizsból, hogy nagy baj van. Minden quartier tiltakozik az ellen, hogy az új Morgue-palota az ő attrakciója legyen. Az elevenek nem szeretik a halottakat. Az el nem esettek rémüldöznek az elesettektől. A halottak pedig jönnek. Annyian jönnek, hogy tágas, nagy-nagy palota kell már nekik…
Az emberiséget valami őrült humanista láz fogta el egy idő óta. Hálaistennek. Az emberiség rettenetesen bízik magában. Néha tehát nem árt lehajtani a fejünket s átadni magunkat egy kis, üdvös, bús reménytelenségnek. Emlékezzünk meg néha, hogy ez az óriási élet mégis csak az, aminek régi nagyok mondják. Bolondos színjáték. Halad a tudomány? Vele halad a betegség is. Nő a szabadság? Kínosabb és általánosabb lesz a lenyomottság érzése. Mi kapnánk helyet a párizsi Morgue-nak. Szembe építtetnők a lelencek palotájával. Hogy kitágult ez is!… Jönnek az elevenek, és jönnek a halottak. Ez aztán egy kis mementó is volna. Ez a két palota egymással szemben. Olyankor, mikor az emberiség hajlandó magát nagyon elbízni. (Költözik a Morgue. Budapesti Napló 1905. április 30.)

Folytatjuk