Zsuzsa elütött a családjától.
Édesanyja egyszerű falusi asszony volt, főzött, takarított, rendezte a majorságot, a háza táját. Édesapja a falu ezermestere, szigorú, vankuj székely, kőműves, ács, asztalos, kádár, mészáros, borász…
Apja szavából senki nem léphetett ki, nem magyarázkodott, megvoltak a maga törvényei. Legnagyobb unokáját kedvelte és nevelte. Nyáron, amikor náluk volt, a gyerek azért kapta a kora hajnali pofont, mert nem ő köszönt előre: jó reggelt. De ezek a törvények a lányaira is vonatkoztak. Annak idején, csak magasabb szinten.
Zsuzsa lánya rengeteget olvasott, tanítónő akart lenni, az apja azt mondta, hogy az olvasásból nem lesz semmi jó a háznak, menjen ki a papilak előtti pázsintra, és legeltesse a ludakat, abból legalább lesz tojás és libahús. Tanítóképző lefújva.
Zsuzsa elsírta mindezt húgának, aki egyszerű falusi menyecske volt, de imádva szerette nővérét Az ő ötlete volt, hogy felveszi nővére ruháját, libapásztorkodik, amíg a nővére bemegy a városba, és tanulgat, elvégzi a tanítóképzőt, és majd az apjuk nem vesz észre ebből semmit.
Így is történt.
Zsuzsa az oklevelét hozta haza a vonaton, amikor Bélával találkozott. Béla azt mondta a harmadik megállónál: megkéri a kezét. Megkérte, Zsuzsa meg beleegyezett. Vicc volt ugyan, de egy év után tényleg összeköltöztek, a Béla falujának egy tapasztott falu házikójában. Egy másik év után megszületett Lóci, a világ legcsintalanabb gyereke. Zsuzsa a falu tanító nénije lett, még a papnál is jobban szerették és tisztelték. Csak Lócival volt egy kis baj. Ő is szerette és tisztelte anyucit, de olyan volt, mint a nagyapja: csak a saját törvényeit ismerte el.
Egyik nap Zsuzsa el akarta vinni a méhkaptár elöl a fiát, mert az egy pálcával épp azt kurkászta, honnan jönnek a mézpempősök? A kicsinek nem lett baja, de az anyukát úgy összecsípték a méhek, hogy az arca egy kemencéből kivett cipónál is puffadtabb lett. De iskolába menni kellett, a sok gyerek nem maradhatott magára, a szülők kinn voltak a héthatárban. Az anyuka hívta kisfiát, s megkérdezte, hogy az órán a kicsi mutató, a mánus, hol van? Kiderült, hogy a kaszánál, a nagy pedig a széknél. Indulni kellett. Fia vezette, az anya megtartotta az óráit. Azóta rengeteg idő eltelt, de a tanító néni a mai napig is jól emlékszik arra a délelőttre. Pedig azóta sok idő eltelt. Zsuzsa egyetemet végzett, de megmaradt tanító néninek, címzetes, első fokozatú lett. Mindenki unokáját tanította, még a sajátjait is, a gyerekek szerették és ő is szerette őket.
Aztán egyszer csak tanfelügyelőnek nevezték ki. Visszamondta a megbizást, egy barátnőjének adta át, az elfogadta, és elfelejtette a gesztust, na meg a barátnőt is. Amiként azt is, hogy módszertani könyvet írtak, a tanítónők kézikönyvét – méghozzá együtt írták, ő adta a tanfelügyelő titulusát hozzá. Azóta is minden tanítónő ezt használja.
Csak annyi hiányzik belőle, amit eddig elmeséltünk, meg az, hogy a méhek az óta is pont úgy szúrnak, csak az emberek reagálnak rá másként.