Németország rendszeresen segíti a Romániában élő németajkú lakosságot. Az évente érkező összegekből elsősorban idősek, vállalkozók, fiatalok részesednek – közölte a nagyszebeni polgármester, Klaus Johannis. A hír friss, bár a segélyeket 1990 óta folyósítja a német állam. Nyilván, nem titokban, suba alatt tette-teszi ezt eddig sem, csupán nem verte nagydobra a nagylelkű gesztust. Nem handabandázott kettős állampolgárságról, és nem tartott népszavazást róla, nem hozott jogszabályt a határon túli magyarok jogállásáról, vitát kiváltva saját politikai pártjai között, felkavarva a kedélyeket Bukarestben. Nem tette azért, mert a pénzutalásokból Németországban senki sem akart választási tőkét kovácsolni, mellveregetve-szemforgatva ágálni a kisebbségi sorban élő szegény határokon túliakért; a segély egyetlen célja, amint azt neve is jelzi: a segélynyújtás, a német kisebbség támogatása.

Hát valahogy így kell az ilyen vagy olyan, de leginkább békekötési okok miatt az anyaországok határain kívül rekedt nemzettársak mellé állni. No persze, mondhatná valaki, könnyű Németországnak, nagyhatalom. Hát éppen ez az! Nagyhatalmi státusza megengedte volna neki, hogy fittyet hányva bárki véleményére, nagy garral meghirdesse segélyprogramját. Csakhogy a német politikus gondolkodik is, így rájött arra, hogy ezzel csak állásfoglalásra kényszerítené a német kisebbséggel rendelkező, nacionalizmusra hajlamos kelet-európai államokat, amelyek már csak azért is tiltakoznának, hogy kifelé megvédjék a „mundér becsületét”, nemzetközi tekintélyüket, nemzeti büszkeségüket, szuverenitásukat stb. Magyarország jól példázza, miként jutnak zsákutcába az inkább választási, politikai célokat, mint a határon túli nemzettársakat szolgáló kisebbségi támogatások.

Klaus Johannis azt ugyan szerényen elhallgatta, hogy a segély megszerzésében nem kis szerepe volt, de közölte, évi több mint másfélmillió euróról van szó, amely immár intézményesített formában érkezik az országba, a német kisebbség „és a vele együttélők” gazdasági, művelődési, szociális és oktatási projektjeinek támogatására. Abból, hogy a pénzt romániai német alapítványok osztják szét csak sejthetjük, hogy a német kisebbséggel „együttélők” csupán azért kerültek be a képbe, hogy Bukarest még csak ne is gyanakodhassék etnikai diszkriminációra. Aminthogy Traian Basescu döntése nyomán most már azon is csak spekulálhatunk, hogy ha Johannis a pártízezres német közösség képviselőjeként ennyi pénzt tudott szerezni, akkor mennyit hozott volna miniszterelnökként a 22 milliós Romániának?