(In memoriam Haller József)

Ahogy a kemény ceruzában
megbúvik a puha grafit,
a frissen ácsolt keresztfában
már Jézus lelke lakozik,

a Golgota fehér porában,
akár az üres papíron,
vonalat húz szenvedő teste,
s nyomában leheletfinom

rajzok maradnak itt is, ott is,
mert ennyi a feltámadás,
a halban önmagára ismer
végül a haldokló halász,

alig érinti meg a holdat,
alig tapintja az eget,
tintába mártott szárnyú fecske
cikázik a fejünk felett,

meg sem karcolja életünket,
csak éppen hogy végigsuhint,
s átadja mégis, amit érzett,
míg köztünk volt: a földi kínt,

valahogy így kellene élni,
látszólag érintetlenül,
mert amikor a nap lenyugszik,
a hold majd úgyis felmerül,

nem kell a mélységbe leszállni,
csak mint az ablakot az ág,
egy kéz a tükröt simogatja,
s véresre karmolja magát,

Jézus teste ceruzacsonk már,
elfogy belőle a grafit,
egy-két vonás még éjszakája,
és fehérsége elvakít.

Forrás: Népújság, Múzsa, 2017. április 1.