Albert-Lőrincz Márton: (Timón)

„Te is elkövetted a legsúlyosabb vétket
az örök dolgok ellen”
Lászlóffy  Csaba: Hideg álom

Eltékozolt percek – ki emlékszik rájuk?
csak szól a dob, peregnek a hozzájuk
tapadó csábítások,
futhatnál, de hát mások
sem futottak ki soha
az épp magát kínáló percből,
a kiüresedett időből,
vagy abból, amivel épp kitelt.

Timón osztogat,
s nem keveset, a hódolat
éppúgy nem boldogítja, mint a fondorlat,
de osztogat,
a hűség zokog,
az ármány kopog,
sárga iszapba merül a pillanat
az emberöltőnyi villanás alatt.
 
Mindig valami baj adódik, mihelyt
nem figyel magára az ember,
amikor nem néz mások szemébe,
s magával szembe.
 
A bilincsbe zárt hűséget,
amelyért ölni tudnék,
el-ellopja egy-egy ravasz féreg,
mondta alig hallhatóan Timón,
de már senki nem figyelt rá.

Hadnagy József: Az én Timónom*

Az én Timónom szerencsés ember,
szegény volt, vadászott, halászott,
golyót kapott, bőrig megázott,
vergődött, akár parton a tenger –

addig-addig, amíg kincset talált,
nem aranyat és nem ezüstöt,
helyettük sok ládányi tükröt,
és egy használati útmutatást:

miként kell a tükörbe nézni,
hogy akit lát, barátja legyen,
aki nem restell adni, kérni,

s vele tart hullámvölgyben, hegyen.
Szerencsés ember az én Timónom,
százszor több barátja, mint egykoron…

*Timón a samosatai Lukianosz (szíriai vándorszónok, szatíraíró) szerint Echecratides gazdag fia volt, és vagyonát hízelgő barátaira pazarolta. Amikor elfogyott a pénze, a barátai elhagyták, ő meg mezei munkára kényszerült. Egy napon talált egy fazék aranyat, a barátok visszatértek, de ezúttal sárrögökkel zavarta el őket.