Csak a vörös műszálas ingre emlékszem.
Hogy az volt rajtam.
Mert együtt voltak a fa alatt.
Éppen meggyógyultam,
„meg voltam gyógyulva”
minden katarzis, „megérés” nélkül.
V. L. éppen székely volt és rákos,
(később egyszerűen csak halott).
Mentem a befagyott Sétatéri-tóhoz,
kétszer seggre estem,
s aztán hazajöttem.
Nem megy már ’76-ban,
ami ment ’62-ben.
Nem tudja már az ifjú,
amit tudott a pacalista.
Soha többet nem használtam
a korcsolyabakancsot,
bár kihoztuk Budapestre is,
egy nap kitettük valahová,
mint egy istencsapás
emlékeztetőjét.

Budapest, 2018. III. 7.

1. B.Tomos Hajnal:
   2018. március 10. 08:39

   Igaz, „később egyszerűen halott,”
   de nem múlik el nap,
   hogy ne gondolnék arra,
   milyen nagyszerű költővé válhatott volna.