Komája támadott megint. Tehette, szabad volt a szó, s a büszkeség korán is átestek régen.
– Végül is kimaradtál – fonta a szót, a gondolatot. – Elhúzott melletted a század.
“Mondjad csak, mondjad!, gondolta Vadmalac. Megérdemlem, megérdemeljük mi mind.”
Komája folytatta: – Mintha mellékvágányon fújtatott volna a mozdonyod. Masiniszta, ha voltál, a gyorsnak kalap lengetve integettél.”
”Ez volt a biztonságosabb, mormogja magának Vadmalac. Hallgatni. Tenni, amit lehet.”
– Alig vettek észre. A kalapodat esetleg.
Vadmalac elmosolyodott. Melyik kalapját, azt a meggyszínűt, elfújta azt is a szél?
– Kimar… – motyogta, megismételte: – Kimart. Tudod engem kimart arról a vágányról, abból a sodrásból…
Megállt. Minek is folytassa?

Forrás: Lenolaj.hu

1. B.Tomos Hajnal:
   2018. március 9. 08:08

   Az, ami némelyeknek mellékvágánynak tűnik lehet, hogy Vadmalacnak nyilt vonal volt, de még ő sem tudja egészen biztosan. Mindenkép a tudálékos komák elé egyszer oda kell csapni a mancsot: ne ők mondják meg mindig mit kell, vagy kellett volna tennie másnak.