Farkas József György: Zichy Mihály – Tbiliszi
Zichy Mihály (1827–1906) festő, grafikus nemcsak a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakja, de az orosz cárok udvari festője is volt, aki húsz esztendős korától – néhány éves párizsi és rövid hazai megszakítással – egészen haláláig, negyvenkilenc éven át dolgozott Oroszországban.
Zichy Mihály Pesten jogot hallgatott, majd Bécsben festészetet tanult, 1847-ben pedig – ajánlással – Szentpétervárra hívták: a cár egyik rokonának rajztanára lett.
Nehéz évek után 1853-ban cári megrendelésre egy gatcsinói vadászatról rajzsorozatot készített, és ezzel elnyerte az udvari művész címet.
1874-től Párizsban élt, az ottani 1878-i világkiállításra készítette „A rombolás géniuszának diadala” című háborúellenes festményét, amelyet kicenzúráztak a kiállításról. Később visszatért Szentpétervárra, és főleg illusztrálással foglalkozott, a többi között Madách, Arany, Petőfi, továbbá Lermontov, Gogol, Puskin műveit gazdagította rajzaival. A cári udvarban – belső használatra – erotikus tárgyú rajzokat is készített.
Zichy Mihályt „nemzeti festőjükként” tisztelik a grúzok, mivel ő illusztrálta Sota Rusztaveli középkori művét, a grúz nemzeti eposznak tekintett, „A tigrisbőrös lovag” című verses elbeszélést. Zichy volt eddig az egyetlen külföldi festő, aki illusztrációkat készített Rusztaveli művéhez. Illusztrációi jelentős döntő voltak a grúz művészekre is.
Néhány évvel ezelőtt a grúz Nemzeti Parlamenti Könyvtár dísztermében tbiliszi nagykövetségünk Zichy Mihály-kiállítást rendezett, melyen Magyarországon őrzött 140 kép, illusztráció és rajz másolata mellett bemutattak csaknem minden, ott fellelhető eredeti Zichy-alkotást.
Kiállították azokat az eredeti fényképeket és jelmezeket is, melyeket Zichy az eposz illusztrációihoz beállított színpadi élőképekhez használt, valamint Rusztaveli művének első, eredeti, Zichy által illusztrált példányai.
A kiállítás megnyitását nem sokkal megelőzően jelképnek is tekinthető új helyre (a Rusztaveli sugárút melletti parkba) költözött Kiss Sándor magyar szobrászművész 1987-ben készített bronz Zichy-szobra is. Zichy Mihály nevét utca is őrzi Tbilisziben.
(Nagyon köszönöm Nanovfszky György barátomnak a fotókat és a segítséget.)
2018. március 14. 07:19
Csupán kiegészítő információ gyanánt (ha valakit érdekel), létezik egy keménykötésű, díszes kiadvány (az én tulajdonomban is van egy példány), könyvtárakban vagy antikváriumokban valószínű megtalálható, címe: Zichy Mihály élete, művészete és alkotásai, tizennyolc szövegképpel és negyven műmelléklettel, amely az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-társulat kiadása, Budapest, 1903. (mérete: 245×305 mm).