Az ötven éve Csíkszeredában készült fotó a napokban látot napvilágot első ízben: a Hargita Népe napilap a Hargita megye létrejöttének történetére emlékező dokumentum-sorozatában (szerkeszti Daczó Katalin). A kép szerzője orvos, a fél évszázad előtti események idején középiskolás tanuló volt, s lakásuk erkélyéről készíthetett fényképet a megye megalakításának helyi érdekeiért kiálló tüntetésről a rajoni pártbizottság épülete előtt. Így emlékezett a történtekre:

„1968-ban én az akkori Matematika-Fizika Líceum tizedikes diákja voltam. Már január folyamán téma volt a megyésítés, és előre örvendtünk, hogy megyeszékhely lesz Csíkszereda. Majd következett az a bizonyos kellemetlen epizód, amikor egy szombati napon közölték, hogy Udvarhely lesz a megyeszékhely, de ami még jobban feltüzelte a népet, az az volt – nekem is jó pár alcsíki osztálytársam, iskolatársam lévén –, amikor azt mondták, hogy Alcsík Kovászna megyéhez fog tartozni. Hétfőn az iskolában már beszélgettünk a dologról, és kedden délelőtt az első szünetben valaki elkezdte mondani, hogy gyűlés lesz a kultúrháznál. Nagyszünetben már jött a hír, hogy gyülekeznek az emberek a pártszékháznál. Elterjedt, hogy kéne mi is menjünk, és a tanárokkal is próbáltunk egyezkedni, mert már óra alig volt, ültünk a padok tetején és »osztottuk az észt«, mint általában a fiatalok. Csakhogy a 12 órás szünetben, amikor valóban indultunk volna, arra ébredtünk, hogy a kijárat be van zárva. Három kapuja van az iskolának elöl, a front kaput/ajzót csak a tanárok használhatták, az oldalsó kapunál mentek be a diákok, ahol karszámellenőrzés volt, és csak úgy léphettek be, és a bejárat délben kettőig nyitva volt. Ugyanakkor megvolt a három hátsó kijárat is, de aznap… azokat is bezárták. Nem értettük, hogy miért, nem is kommentáltuk. Végül két órakor véget ért a tanítás, mindenki hazament. Mi ott laktunk a parknál, a középső tömbházban és meglepődtem, mert nem tudtam a tömbházat megközelíteni, ugyanis a tömeg teljesen lezárta a kultúrház felől az utat. Átmentem a parkon és végül az akkor még nem létező, mostani CEC-épület felől tudtam a tömbházba bemenni… Az erkélyünk a volt pártbizottság épületére nézett, és akkor készítettem ezt a két felvételt, nagyon hasonlók, csak az egyik sajnos kissé bemozdult. Kár, hogy csak kettőt kattintottam, nem gondoltam, hogy még valaha történelmi jelentősége is lesz… Nagyon hideg volt. Ennek dacára a tömeg kitartott. Aztán mi is lementünk a szomszéd gyerekekkel együtt szétnézni, hogy mi történik. Ami feltűnt, hogy felülről, a mostani román templomnál az út le volt zárva. Oda volt beállítva egy kék IMZ, az akkori milícia IMZ-je, és nem engedett senkit, sem autót, sem gyalogost lefelé az úton. Én úgy emlékszem, hogy a tömeg egész éjjel ott maadt – éjszaka indult a delegáció [Bukarestbe] –, másnap délutánig… amíg kihirdették, hogy Csíkszereda megyeszékhely lesz, és a határt Tusnádnál húzták meg. Ugyanazon a héten, szombaton délben az iskola vezetősége meghívta János Pali bácsit, hogy mesélje el a bukaresti történéseket. Emlékszem, mondta, hogy terített asztal várta őket, finom falatokkal, aztán a főtitkár fogadta egy teremben, ahol volt egy hatalmas térkép, és egy golyóstollat adott a kezébe Pali bácsinak, mert ő volt az, aki meghúzta az ominózus megyehatárt, és az iskolában fel is mutatta azt a golyóstollat… Fehér kék volt. Az első sorban ültem, jól láttam Nem ceruza volt, golyóstoll, ez biztos.” (Daczó Katalin interjúja nyomán)