Tisztből molnárlegény

Máriássy János, a rettenthetetlen bátorságu ezredes, mikor jelentették neki, hogy gróf Leiningen altábornagy /a vértanu unokabátyja/ és Blomberg dzsidás ezredes sietnek Temesvárról Aradvár felmentésére, elbizakodva igy kiálltott fel:
– Csekélység, hatszáz honvéddel szétverem őket!
Ámde a császáriak elfoglalták az új aradi sáncot, mert cseh tüzéreink az ágyukkal együtt átszöktek az ellenséghez.
Emiatt nagy zavar támadt a honvédek közt s a Maros hídján menekültek az osztrákok elől.
Máriássy polgári ruhában az utolsó volt a hátrálók között. Egy ladikba ugrott, amely felé sűrűn hullott a golyózápor.
Mielőtt elindultak, egy lisztes molnárlegény rohant ki a közeli malomból és a ladikba ugrott.
– Takarodj ki innen! – rivalt rá Máriássy.
– De ezredes úr, hát nem ismer, én X. hadnagy vagyok a zászlóaljából.
– Úgy, tehát gyávaságból lett molnárlegénnyé?
– Csak azért, hogy el ne fogjanak!-dadogta a hadnagy.
Máriássy nem szólt többet, de mihelyt a túlpartra értek, azonnal főbe akarta lövetni a fiatal tisztet.
Bajtársai azonban közbevetették magukat érte s így csak közlegénnyé fokozta le Máriássy.
Később aztán a csaták tüzében lemosta magáról a gyalázatot, rangját visszanyerte s még érdemrendet is kapott.

Forrás: Farkas Emőd: Az 1848-49-iki szabadságharcz anekdotakincse. Budapest, 1911.