KOLOZSI JÁNOS KERELŐSZENTPÁLI PLÉBÁNOS KÜKÜLLŐ VÁRMEGYE NEMZETŐRSÉGÉNEK SZERVEZŐJE

Az 1848-as magyar forradalom kirobbanása után máris szükségessé vált a rendfenntartás fokozott biztosítása, az állami intézményeknek és a polgárok életének, javainak védelme. Már a forradalom kezdetén, a márciusi ifjak 12 pontos kiáltványának ötödik pontja a „nemzet őrséget” követelte. 1848. április 8-án a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány utasítást küld a nemzetőrség megalakítására és felfegyverzésére Szemere Bertalan, Klauzál Gábor és Pulszky Ferenc aláírásával.1 A rendvédelem biztosítása a soknemzetiségű, Béccsel paktáló erdélyi törvényhatóságokban szükségesebbé vált, mint a közel színtiszta magyar Székelyföldön.
A nemzetőrség szervezése — Küküllő vármegye radnóti járásában, melyhez Kerelőszentpál is tartozott — már 1848 nyarán megkezdődött. A vármegyében egy 379 főből, többnyire nemesekből álló nemzetőrséget hoztak létre. Parancsnokuk a kerelőszentpáli gr. Haller Lajos (1822-1867) volt. Szeptember elején a többnyire nemesekből álló nemzetőrség létszáma meghaladta a 600-at. Feltételezzük, hogy 1848 októberében oszlatták föl, fegyverezték le a császári-királyi sorkatonaság és a román felkelők megszállásakor.2
1849-ben a XXII. törvénycikk értelmében április 10-én Csány László országos tejhatalmú kormánybiztos Kolozsvárról küldött körlevele elrendelte, hogy az erdélyi törvényhatóságoknak létre kell hozniuk és föl kell fegyverezniük a nemzeti gárdákat, a nemzetőrséget.3 Immár nemcsak a vármegyék békéjének védelmezői, hanem Bem tábornok erdélyi hadseregének és Gál Sándor ezredes székelyföldi seregének is támaszai lettek.
Nagy szűkség volt a nemzetőrségre Küküllő vármegyében, ahol a lakosság többsége, a szászok és románok Béccsel tartottak. Bánffy János (1810-1873) főispán elkeseredve számol be az erdélyi főparancsnokságnak, melytől katonai segítséget hiába kért a rablók és lázadók ellen.
„Ahol rendesen állomásozó katonaság nincsen, arra kivált most igen nagy szükség van, mivel a nép felfegyverkeztetve nincsen, egy rongyos börtönben 90-nél több rab van. Bikáinkat az olá és szász lázadók elvitték. A falu, melyben a megyeháza van, és az egész vidék igen rossz szellemű, és még most is bujtogattatik.”4
Gyakori rablásokról, fosztogatásokról és a békés polgárok legyilkolásáról számolnak be a korabeli följegyzések, iratok. Az egyik megrázó beszámolót épp Kerelőszentpál plébánosa, Kolozsi János 5 küldi Kovács Miklós gyulafehérvári püspöknek.
„Hosszasnak kéne lennem, ha leírni szándékoznék mindazon iszonyú tényeket, melyek mindenütt, de kivált K(erekő)Sz(ent)Pálon már három versen különb színek alatt elkövetettek. (…)elsőben minden őrizeteimtől és fehér neműimtől, a másodikban méheim s apró barmaimtól, a harmadikba a császári katonaság védelme alatt minden marháimtól, gazdasági eszközeimtől, a most tulajdon költségemen állított gazdasági épületeimtől (…)megfosztattam. (…)ma már az anyamegyén kívül mindentől megfosztva hol Ma(ros)vá(sá)rhelyt hol Teremében tartózkodom(.…)”6 Már ez az egy panaszlevél is eléggé indokolja a vármegye nemzetőrségének újjászervezését.
Csány László országos tejhatalmú biztos azt kéri az erdélyi főispánoktól, hogy csak olyan személyeket vegyenek föl a nemzeti gárdába, akiknek kezébe fegyver adható, azaz megbízhatóak, nem fordítják fegyverüket a szabadságharc ellen.7 Bánffy főispán először a Haller család egyik tagját, a Marosugrán élő gr. Haller Györgyöt (1818-1892) ajánlotta Küküllő vármegye nemzetőrségének megalakítására. 1849.május 10-én a főispán Haller György őrnagyi kinevezését kéri a nemzetőrség élére Szent-Iványi Károly országos tejhatalmú biztostól,8 pedig már április 25-én elhatározta, hogy Kolozsira bízza a nemzetőrség megalakítását.9 Majd megjegyzi:
„Azután Haller Györggyel találkozván ő tisztán és félreérthetetlenül kijelentette, hogy azon munkakört gyengélkedő egészsége miatt nem vállalhatja(…) egyszersmind kérvén, hogy ezen állomásra az illető helyre kineveztetés végett terjesszem fel Kolosi János kerelőszentpáli plébánost, ki ezen megye nemzetőrség felállításába is rendezkedik, valamint eddig is szent ügyünk körül mindig is fáradhatatlan munkálkodott, elszántsággal, és sok képességet tanúsított.”10
Kolozsi már 1848 őszén is a magyar forradalom lelkes híveként lett ismeretes. Főtiszti rangja: nemzetőr százados. Ismereteim szerint már a Haller Lajos által szervezett előző évi nemzetőrségnek is egyik vezető egyénisége volt, majd 1848 október-novemberében részt vesz Székelyföld és Küküllő vármegye magyarságának önvédelmi harcában.11 A történészek több tanulmányban is fölhívták a figyelmet a katolikus papság szerepére a magyar szabadságharcban. Átfogóbb, részletesebb ismertetést közöl róluk Tamás Zsolt-József12 és Zakar Péter.13 Nemcsak a katolikus papság, hanem a többi felekezetek lelkészei is vezető szerepet játszottak az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban.14 Életüket, szabadságukat kockáztatva mindig a hívek mellé állt az egyház alsóbb képviselőinek többsége, akárcsak az előző századokban, de a gyulafehérvári püspök buzdítása sem maradhatott visszhang nélkül a katolikus papság és híveik körében. Ezt a hazafias melléállást tükrözi Kovács Miklós püspök levele Báró Kemény Istvánhoz.
„Hogy a haza veszélyben forog, sajnos tapasztalom, hogy annak megmentésére, semmi áldozat ne kíméltessék minden igaz hazafinak mellőzhetetlen kötelességének tartom. Én már, mint öreg főpap karral és karddal az édes haza oltalmára nem lehetek, de az ifjak fellelkesítésére és a szükségek pótlására valamint eddig, úgy ezután is segedelemmel lenni kívánok”(…)15
Bánffy főispán is hasonló hozzáállással, a felsőbb utasítását továbbítva, arra kérte a vármegye nemességét, hogy támogassák Kolozsi szervező tevékenységét, aki a fölkérésre a következőképpen válaszolt Bánffynak.
„Uram!
Folyó hó 1-én írt levelére annyit válaszolok, hogy én a tett mezejére születtem, és engem eddigi életem folytán semmi fény el nem vakított, se a vagyon szeretete el nem tántorított, azért ím, mostani fényes pályámról lemondok, ha azt hiszik, hogy hazámnak e téren jobban szolgálhatok s a Küküllő Megyei már kétezer ötszáz egyén(…) felnevelt Nemzetőrség vezetését elfogadom(…)16
Május 14-én Szent-Iványi Károly országos tejhatalmú kormánybiztos Bánffy főispánnak jelenti, hogy Kolozsi, Bem tábori lelkésze, mint a nemzetőrség szervezője, továbbra is a megyében maradhat, ugyanis Kolozsi 1849. április 19-től Bem erdélyi hadseregének katonai lelkésze volt.17
„(…)a hadügyminisztériumhoz mai napon ajánlással fölterjesztvén,–mi Kolosi János plébános úrnak, mint kinevezett tábori papnak, a nemzeti őrség alakításáig, vagy őrnagy kinevezéséig, a megyében megtartását illeti,– ha a nevezett lelkész úr, ki a nemzetőrség alakításában azon megyében oly erélyes munkásságot fejtett ki, hazafi munkássága folytatására megnyerhető leend, a nemzetőrség teljes alakításáig a megyében maradása megengedtetik.”18 Bánffy továbbítja a levél tartalmát.
.
„Tábori lelkész Kolosi János úrnak
Dicsőszentmárton 849 május 24-kén
Országos tejhatalmú biztos Szentiványi Károly úrnak folyó hónap 14-ik napjáról 2941. szám alatt kelt rendeletét, mely szerint a megyében maradása a nemzetőrség teljes alakításáig megengedtetik — azon felkéréssel közlöm ezennel, hogy megkezdett erélyes működését tovább is folytassa.”19
Bánffy és Kolozsi, miután a nemzetőrség állománya körvonalazódott, a fölszerelésükkel foglalkoztak, és megállapodtak abban a megyei képviselő bizottmány gyűlésen, hogy a nemzeti gárda egyenruhája ,”formaruhája” —
„(…) az őrség alakításával megbízott Kolosi János úr által — az esmeretes vászonkitlike”(…)20 legyen.
Felhívást intéztek Küküllő vármegye szabóihoz, hogy 30 krajcár elkészítési ár ellenében varrjanak nemzetőri egyenruhákat. A felhívás nem talált kellő visszhangra. Kolozsi Domboról írt levelében kéri a főispánt május 22-én, hogy
„(…)parancsolja meg a szolgabíróknak, hogy a közelebbi péntekre a fegyverigazítók Dicsőszentmártonba és a kerületükbe lévő minden szabók Héderfájára ünnep harmadnapjára megjelenjenek(…)21
Kolozsinak a főispánhoz intézett újabb kérésének, fölszólításának hangneme már erélyesebb, katonásabb volt. Néha a megszólítás is parancsolóan hangzott.(„Uram!”)
„A kerületében lakó mindazon lakatosoknak, kovácsoknak, kik a lőfegyverek igazítására képesek és alkalmazhatók, utasítsa ön arra, hogy azok minden e célra szükséges szerszámokat az ünnep utáni pénteken itten Dicsőszentmártonban a megye háznál; a kerületében lakó szabók az úri ünnep harmadnapjára Bonyhán múlhatatlan megjelenni tartsák szoros kötelességüknek.”22
Hogy mennyire sikerült 2500 nemzetőr egyenruháját megvarratni, és a nemzetőröket felöltöztetni, erről egyelőre nem találtunk korabeli iratokat, és arról sem, hogy milyen fegyvereket és hányat adtak a kezükbe. Egy főispáni körrendelet azt sugallja, hogy megpróbáltak a nemzetőrök fölfegyverzéséről is gondoskodni. Fölszólítja a szolgabírókat, hogy gyűjtsék össze a fegyvereket, adják be a dicsőszentmártoni megyei levéltárba ifj. Muzsnai József úrnak „Egy puskáért 6-20 pfr-ot, egy pisztolyért 9-10 forintig, egy kardért 4-10 forintig van utalványozva az országos kormánybiztos úr által.”23 A gyengén fölfegyverzett nemzetőrök kezdetben nem feleltek meg kellőképpen a rendfenntartásnak. A vagyonfosztogatók garázdálkodásai napirenden voltak. Az erdélyi hadi főparancsnokságtól a főispán által kért katonaság még nem érkezett meg. A szolgabírók is hiányolták a katonaság jelenlétét. Így a karácsonyfalvi szolgabíró kiemeli, hogy a kért 16 személy „rendes katona, nem pedig nemzetőr” 24 legyen, akik a rablókkal, fosztogatókkal szemben eredményesebben tudnak föllépni. Végül az erdélyi hadi főparancsnokság egy lengyel zászlóaljat küldött Waldyc hadnagy vezetésével, melynek tevékenységével „tökéletesen meg vagyok elégedve”25 – írja a főispán az erdélyi főparancsnokságnak. Egy másik levelében azt is tudtára adja a főparancsnokságnak, hogy a megyei hadi pénztárból 200, azaz kétszáz ezüst Rforintokat fizetett ki Waldyc legényei számára.26 Úgy a főispán, mint a szolgabírák jobban bíznak a katonaság jelenlétében, mint a gyengén fölkészített, fölfegyverzett, elnézőbb nemzetőrökében. A vármegyei vezetés véleményének ellenére a nemzetőrök jelenlétére, tevékenységére is szükség volt. Még a megye határán kívül is igénybe vették. A marosszéki és a szebeni katonai-polgári vezetéssel állandó kapcsolatot tartó Küküllő vármegye főispánját arra kérik június 30-án, hogy a vámosgálfalvi nemzetőrök közül küldjön egy félszázadnyit Medgyesre.27 Kétségtelen, hogy a nemzetőrökkel elégedetlenkedőknek igazuk lehetett, hiszen a fegyelmi kihágások nemcsak az alig edzett, gyakoroltatott soraikban, hanem a fegyelmezettebb sorkatonaság körében is előfordultak. Július 24-én, amikor már Küküllő vármegye nemzetőrsége szervezettebbé vált — Kolozsi igényes vezetése hatásosabbnak bizonyult — a medgyesi helyőrség parancsnoka, Lázár Albert gróf arra kéri Kolozsit, a vámosgálfalvi helyőrség parancsnokát, hogy biztosítsa 370 gyalogos és 120 területükön áthaladó huszár élelmezését, ugyanakkor sürgette, hogy a vármegye nemzeti gárdája vonuljon azonnal Nyárádtő szomszédságába. Kolozsi nyomban értesítette Bánffyt, hogy megszakítja vámosgálfalvi helyőrségi parancsnokságát, mert eleget kell tennie a felsőbb katonai parancsnak.28 Kolozsi ezen értesítése azért volt fontos, mert a nemzetőrségre vonatkozó törvény értelmében a község határain kívül teljesített szolgálatot fizetnie kellett a törvényhatóságnak.29
Bánffy jóformán a szabadságharc vége felé, július 20-án kéri Szemere Bertalan miniszterelnöktől és hadügyminisztertől Kolozsi kinevezését Küküllő vármegye állandó képviseleti bizottmányának határozata alapján, a nemzetőrség élére, megemlítve
„(…)hogy addig is ezen általunk kért kinevezéshez egyszersmind illetménye is megadatnék, tekintve napontai szolgálatait, azt a házi pénztárból, azon reménnyel rendeltük kiadni, miszerént az hadi pénztárunk részére be fog számíttatni. Ezen felterjesztésünkre mi hamarább kedvező válaszát várjuk”30 Föltételezem, de még nem eléggé bizonyított, hogy Küküllő vármegye nemzetőrsége vagy nemzetőrségének egy része csatlakozott 1849 júliusának utolsó napjaiban Bem seregéhez, mert a segesvári csatában, július 31-én Kolozsi megsebesült.31
1849. augusztus első hetében a császári és orosz csapatok már Marosszéket és Küküllő vármegyét is elfoglalták. Kolozsit, az állandó nemzetőrség törzstisztjét,32 már augusztus második felében, legkésőbb szeptember elején a marosvásárhelyi várbörtönbe zárták. A Nagyszebenből Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Marosvásárhelyre kiküldött hadbírók ítélkeznek a szabadságharc résztvevői fölött. Az 1849-1850-es években a marosvásárhelyi cs.kir. Hadi Törvényszéken három hadbíró33 osztotta a több évi, néha két évtizednyi börtönre terjedő vagy halálos ítéleteket. Köztük volt egy Loderer nevű főhadnagy, aki a nagyszebeni Hadi Törvényszéken is a legszigorúbban értelmezte a cs. kir. katonai büntetőtörvénykönyvet. Kolozsit a marosvásárhelyi Hadi Törvényszéken 1849. szeptember 18-án 10 évi várfogságra ítélte.34 Még november 22-én is Marosvásárhely legismertebb vezető személyiségei között találjuk az ottani várbörtönben, amikor Erdély katonai polgári kormányzója elrendelte a vallatásukat.
„Az itteni várban fogoly Bíró Mihály, Farkas József, Csíki József, Kováts Sámuel, Kolozsi János és Hajnal József ellen, úgy gróf Lázár József és Lázár Dénes urak ellen kormányzó báró Wolhgemuth ő Exaja által végben vitetni parancsoltatott közesketést (…)”35
Kevesen ültek hét évet börtönben a szabadságharcban vállalt tevékenységükért. 1856-ban kegyelmet kap. Péterváradról, egyesek szerint Kufsteinból szabadult.36 1857-ben papi működése engedélyezése érdekében kérvényt nyújtott be az uralkodóhoz.1860-ban helyettes plébános Magyarigenben, majd 1867-ben Sinfalván szolgált. 1872-ben plébános Felvincen, és ugyanott halt meg 1873 decemberében.37
Tizenkét évi kerelőszentpáli plébánosi szolgálat után azon kevés egyházi személyek közé tartozott, akik a szent szabadságharc idején a nemzetőrség szervezését, vezetését példaadóan teljesítették. Az általa vállalt feladatot, amint a korabeli idézett iratok is kiemelik, olyan hazafias lelkesedéssel végezte, amit nem hagyhat figyelmen kívül az emlékező szeretet.

Jegyzetek

1. In.Világháló: pest.archivportal.hu
2. Süli Attila: Nemzetőrség szervezése Erdélyben 1848 nyarán és őszén. In. Világháló:epa.oszk.hu/00000/00018/00014/08.sul.htm
3.Süli Attila: Erdély nemzetőrségének szervezése és működése 1848-49-ben. In. Világháló:real.mtak.hu
4. MmNL, Küküllő vármegye. Politikai – adminisztratív iratok,2022/1849/42.l. Az említett „falu” Dicsőszentmárton, a vármegye központja.
5.Mezőmadarason született, Maros-Torda vármegyében 1808.jan.1-én. Római-kat.teológiát végzett. 1831. jún. 5-én pappá szentelték. Felszentelése után segédlelkész Marosvásárhelyen. 1834-ben helyettes plébános Székelyszenttamáson, 1836-tól 1848-ig plébános Kerelőszentpálon(Küküllő m.)
6. Tamási Zsolt-József: Az erdélyi római katolikus egyházmegye az 1848-49-es forradalomban. Scientia Kiadó. Kolozsvár, 2007.443.o.
7.Peter Moldovan:1848-49 in Transilvania. Miscarile revolutionare si razboiul civil.Presa Universitara Clujeana,2008.322.o.
8. Mm NL, Küküllő vármegye. Politikai adminisztratív iratok,2021/1849,29.l.
9.Peter Moldovan,uo.
10. Mm NL, Küküllő vármegye. Politikai adminisztratív iratok,2021/1849,29.l.
11.Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49.évi szabadságharcban.(Harmadik átdolgozott, javított kiadás. Heraldika Kiadó. Bp., 2000. 449.o.) c. könyvében Kolozsi István neve alatt Kolozsi János rövid életrajzát közölte, viszont a 100. oldalon az állandó nemzetőrség törzstisztjei között Kolozsi János neve helyesen szerepel a fölsoroltak között. Kossuth Lajos kapitányai c. könyve(Zrínyi Katonai Kiadó. Bp.,1988) 324.oldalán az említett Kolozsi ( Kolosy ) István életrajzát közli. Föltételezhető, hogy testvérek vagy rokonok voltak, ugyanis mindketten mezőmadarasi származásúak..
12.Tamás Zsolt- József.,i.m.
13.Zakar Péter::A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848-49-ben.Bp.,1999.
14. Mm NL, Kéziratok gyűjteménye, F.75., 105.sz.,1940-1946.o.
15. Tamási Zsolt-József i.m.,236.o.
16. Mm NL, Küküllő vármegye. Politikai adminisztratív iratok,2021/1849/41.l.
17. Zakar Péter,i.m.,138.o
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49.évi szabadságharcban.(Harmadik átdolgozott, javított kiadás),Heraldika Kiadó, Bp.,2000 ,449.o.
18. Mm NL, Küküllő vármegye, Politikai adminisztratív iratok,2021/1849/46.l.
19. uo.,2022/1849/79.l.
20. uo,2022/1849/61.l.
21. uo.,2022/1849/75.l.
22. uo.,2022/1849/77.l.
23. uo.,2022/1849/95.l.
24. uo.,2022/1849/67.l.
25. uo.,2022/1849/92.l.
26. uo.,2022/1849/90.l.
27. uo.,2023/1849/79.l.
28. uo.,2023/1849/86.l.
29.Hermann Róbert: 1848-49 nemzetőrsége. Tudományos konferencia a nemzetőrségről, 2009.26.o. In.Világháló:www.nemzetőrjelvény.hu
30. Mm NL, Küküllő vármegye, Politikai adminisztratív iratok,2022/1949/110.l.
31.Bona, i.m.,449.o.
32.Bona,i.m.,100.o.
33.Mm.NL, 919-es iktatói jegyzőkönyv (1850.szept.5./7679.f.sz) egy „ Schaedel főhadnagy auditort”, a 920-as iktatói jegyzőkönyv (1851.március 10./1640.f.sz.) egy Söllerer(v.Söllner) nevű auditort említ meg, akit március 10-én temettek el.
34.Bona,i.m.;Tamási Zsolt-József,i.m.,337.o.
35. Mm NL, 917-es iktatói jegyzőkönyv, 1849.nov.22./5301. f.sz.
36. Fónagy Zoltán könyvében(Kufstein, a megtorlások jelképe. Kossuth Kiadó.Bp.,2016) nem található Kolozsi neve, ám a hozzám írt levelében megjegyzi: „ A lista teljességéért nem vállalnék felelősséget,mert nem biztos, hogy minden fogolykimutatás fennmaradt; lehetséges, hogy egyes, egészen rövid ideig ott őrzött rabok kiestek a nyilvántartás lyukain.”
37.Bona,i.m.449.o. és Tamási, i.m.337.o.