A székelyudvarhelyi származású S. Róza néni gyermekkorában Betfalván szolgált, ott hallotta egy szakácsnétól aki az uradalomban főszakács volt, hogy amikor Petőfi Keresztúron járt, itt tartózkodott Zeyk Domokos is.
– Mivel sokáig tartott az út idáig lóháton, – mesélte Róza néni – Zeyk is igen kifáradt, hát korán lepihent. Akkoriban föl volt bolydulva a város, ki örült, ki búsult, mert hát csatába kellett menni a kozák, meg a muszka ellen, s az nem volt kicsi dolog. Azon az éjjelen valami nótázók nem hagyták nyugodtan aludni az urat. Mulatós ember hírében állott ő is, hát hamar felkelt és csatlakozott a társasághoz. Jól belakhattak azok borból, mert hajnalban amikor a katonáknak eligazítót fújtak, Zeyk Domokos nem kapta sehol a kardját. Meg volt indulva rendesen, ahajt valami pénzt nyomott valaki kezébe, hogy fusson ide s ide, nézzen a kard után.
Az meg is került. De gondolták mielőtt visszaadnák neki a kardot, előbb megviccelik az uraságot. Amikor visszamentek hozzá, azt mondták neki, hogy nem találták meg.
Zeyk Domokos, hogy ne mutassa mások előtt mennyire megijedt, így vágta ki ekkor magát:
– Ha nincs meg, hát nincs! Majd szerzek én az ellenségtől kardot!