Malek Zoltán szabadúszó író volt. Műfordításból tartotta fenn magát. Sikerült egy albérletet kibérelnie. A szomszédok közönyösek voltak iránta, mint ahogy ebben a házban mindenki egymás iránt. Egyszer Zoli megy a boltba s Jani bácsi, a legöregebb lakó megszólítja:
– Jó reggelt! Hogy van író úr?
– Köszönöm! Egész jól!
– Hogy megy az alkotás? – kérdezte Jani
– Szuperül! – mondta az író.
– Majd elolvasom ám!
– Jó – mondta mosolyogva Zoli –, nem fog csalódni.
– Na viszlát! – mondta Jani bácsi.
Zoli meg ment a boltba. Csak egy kis szalámit vásárolt, kevéske sajtot, meg tejfelt, és egy csomag kekszet. Ahogy hazaért, ki is melegedett. Nem tartotta valami nagy edzésben magát. Aztán ahogy evett, nekilátott írni. Több kéziraton dolgozott. Azokkal foglalkozott, amelyek már majdnem készen voltak s persze jobbak.
Ám amikor az egyik kézirattal kész lett, nem tudta, melyik lapnak küldje. Sehová nem volt való. Zoli nagyot sóhajtott, majd rágyújtott. Majd amikor elnyomta a csikket, mégis választott egy lapot, s felküldte annak.
Utána kitakarította a konyhát, a szobát, felmosott.
– Nem könnyű ez az élet! – mondta.
Néha eszébe jutott édesanyja, ki nyugdíjasként otthon rejtvényt fejtett s ebédet hordott. Épp róla merengett, miközben a seprűt fogta. Zoli elszédült. Muszáj volt lefeküdnie. Jani bácsi bizonyult a legjobb barátnak ebben a bérházban, s úgy gondolta – ha mással nem – majd vele egy kicsit elbeszélget. Takarítás után megivott egy csésze tejeskávét, ez mindig jót tett neki. Sokat megivott egy nap. Valami forrongott benne. Leszaladt a boltba egy üveg borért is. Hátha majd így jobban megy az írás! Hazaérkezve felnyitotta a bor,t s valami nagyon eredetit akart írni. De az első három sor szuper is lett. Legalábbis ő szerinte. Majd hirtelen kopogtat Jani bácsi. Zoli ajtót nyit.
– Mi az Jani bácsi? – kérdezte az író
– Megnéztem, hogy jól van-e? Maga itt az új lakó s maga olyan szimpatikus nekem!
Zoli nem hitt a füleinek.
– Szimpatikus vagyok? Maga is nekem a legszimpatikusabb!
– Akkor jó! – nevetett Jani bácsi –, de most mennem kell a hobbira, tudja, várnak a tyúkok!
– Viszlát! – mondta Zoli
– Viszlát! – köszönt el Jani bácsi
Majd becsukta az ajtót s lázasan dolgozni kezdett. Délután négy óra tájt, amikor Zoli éppen lepihent, egy nagy puffanást hall. Kinyitja az ajtót s Jani bácsi félájultan feküdt. Azonnal segítségére sietett.
 –Oh, – nyögött hangosan – kicsit berúgtam.
– Nem kicsit. Nem esett baja?
– Nem. Nem ütöttem meg magam. Jól vagyok. Csak az első lépcsőfokon csúsztam meg.
Zoli felsegítette s bekísérte a házába. Lefektette. Jani bácsi nagyokat prüszkölt.
– Felesége nincs? – kérdezte Zoli.
– Már két éve nincs! – mondta Jani bá.
– Most aludjon egyet! – mondta Zoli.
– Jó! – mondta az öreg.
S Zoli magára hagyta. Közben írt. Mikor felkelt Jani bá, csak egy pohár vizet kért.
– Hol a fürdőszoba?
– Rosszul van?
– Csak egy pohár vizet szeretnék inni!
– Ja, a WC-vel fölfelé. Megtalálja úgyis.
– Igen, már látom.
Zoli tovább írt. Jani ivott egy-két pohár vizet. Mikor kijött a fürdőszobából, kicsit sápadt volt, és karikásak a szemei. Leült Zoli mellé.
– Most mit ír? – kérdezte
– Egy regényt. – mondta Zoli erélyesen és határozottan.
– Majd elolvasom! – mondta Jani.
Zoli kacarászott.
– Nem biztos az, hogy ez a nyomdába kerül!
– De miért nem? – kérdezte Jani megszeppenve.
– Mert vagy én nem vagyok megelégedve vele, vagy majd a kiadómmal nem jön össze az üzlet…
– Bonyolult dolog ez! – érvelt Jani.
– Igen. Az. Írónak lenni nem könnyű.
– És miről szól ez a regény? – kérdezte Jani.
Zoli zavarba jött.
– Ezt nem akarom elmondani. – mondta az író.
– Ha túl személyes dolgot ír meg, akkor jobb hallgatni felőle, igaz? – kérdezte őszintén Jani.
– Nem személyes, bár minden jó téma az, de egyszerűen nincs kedvem elmondani.
– Jól van, nem faggatom többet!
– És maga jól van már? – kérdezte Zoli
– Igen. Jól vagyok. – mondta határozottan Jani.
Zolinak egy percre nem ment az írás.
– Én is írhatnék novellákat! – mondta Jani. 
Zoli mosolygott, mint egy idióta.
– Nehogy azt higgye, hogy csak maga tud írni!
– Hát.. Próbálja ki. Úgyis sok a szabad ideje… – okoskodott Zoli.
Aztán újra írni kezdett. Bár érezte, hogy most rosszul használta a szavakat.
– Na, jól van, nem zavarom többet! Megyek fel a lakásomra.
– Viszlát! Máskor meg ne rúgjon be ennyire!
– Jól van! De az élet kiszámíthatatlan! – mondta az öregúr.
– Nehogy azt higgye, hogy mindig segíteni fogok magának! – mondta Zoli komolyan.
Jani nevetett, de azért még egyszer megköszönte a segítséget.
– Viszlát! És jó alkotást! – mondta.
Majd elment. Zoli meg ahelyett, hogy írt volna, fogta magát s sétálni indult. Kívánta az agya és a tüdeje a friss levegőt. Az utcán sok részeg embert látott. Ez csak elkeserítette. Ahogy beesteledett, kis pénzéből fogta magát s a legközelebbi ivóba belépett, hogy egy pohár konyakot igyon. Jól esett neki. De ahogy hazatért, már nem volt kedve s ereje írni. Lefeküdt és elaludt. Álmában azt látta, hogy éppen rajta segítenek, amint részegen fekszik a lépcsőházban. Felsegítették, majd valami nagyon jót sikerült írnia, ahogy a billentyűzet elé került…