Walt Whitman: Ének magamról XI. 

Huszonnyolc ifjú fürdik a parton,
Huszonnyolc ifjú és mind barátságos;
Huszonnyolc asszonyélet éve és mind oly magányos.

Az asszony a parti lankán egy szép ház úrnője,
Csinos és dús öltözetben lapul az ablak redőnyei mögött.

Melyik ifjút szereti legjobban?
Ah, a legegyszerűbb is szép neki.

Hová tartasz, asszonyom? mert látlak,
Itt lubickolsz a vízben s mégis moccanás nélkül állasz szobádban.

Táncolva és nevetve jött a part mentén a huszonkilencedik fürdőző,
A többi nem látta az asszonyt, de az látta és szerette őket.

Az ifjak szakállán csillogott a vízcsepp, lehullott hosszú hajukról,
Kis patakok folytak át egész testükön.

Egy láthatatlan kéz is végigsiklott testükön,
Reszketőn siklott le halántékukról és bordáikról.

Az ifjak háton úsznak, fehér hasuk felível a napra, nem kérdik, ki kap utánuk,
Nem tudják, ki liheg és hajlik le lebegő és görbült ívben,
Nem gondolnak rá, kit fröccsentenek le vízzel.

Fordította Gáspár Endre