Volt egyszer, úgy két héttel ezelőtt itt egy ház, annak legbelsőbb szobájának legfélreesőbb sarkában pedig egy lyukas zokni. Finom, puha gyapjúból készült, – áldassék mindkét keze annak, aki kötötte!
Annyira jó érzést keltett a látványa is, hogy szinte fájó volt, ki és miért hagyta magára e zoknit.
Igaz, rajta, benne a lyuk sem volt elhanyagolandó. Nála szebb, kerekebb és szemmel láthatólag is formásabb, teljes kört leíró lyukat nem látott még a világ. Minden lyukak lyukának a legkiválóbb lyuka volt ez a lyuk. Pereme úgy passzolt a lyukas kör egészéhez, hogy abban hiba nem volt. Belső tere, csupa üresség volt, a teljes lyukas kört kitöltötte, bele nem lógott semmi, öröm volt bele bámulni, átnézni rajta. De belülről kifele is ugyanez a fenséges érzés fogta el az esetleges kíváncsiskodó szemrevételezőt, a lyuk közepét fixírozó, illetve az annak egészét semmibe révedőt.
No, de ennek a lyuknak a peremén lakott egy ügyes kis molyocska, aki egész álló nap csak molyolt. Amikor meg nem, akkor meg molykodott. Vagyis rágott, csak rágott, rágcsált, zabált, tömte, kúrálta magát, evett amennyi belefért. Mert ez volt az ő dolga. Meg az, hogy majd molylepke legyen belőle, aztán így tovább és tovább, a körforgásnak eleget téve lyukat rágjon, lyukká csinálja azt az egész családfája számára, hogy büszke legyen a molynép majdan a lyukak lyukának lyukas likára.
Mit ne mondjak: így boldogította, vagyis inkább, eképpen tökéletesítette ez az apró molyocska, a karikás és kitágult, kerekedő pupillákkal rendelkező szemek előtt is ezt a jelentős méretekkel rendelkező lyukat.
Ha jobban belegondolunk, nem tartható teljesen kizárva az sem, hogy ez a lyuk lehet a világ első karikás körének az ősapja és anyja egyszerre. Milyen furcsa is a világ! Itt egy lyuk, csupa karika, teljes kör. Kerék is lehetne, de ez nem mozdul, nem forog, nem gördül odébb. Bár, ki tudja? Azoknál sosem lehet tudni! Mármint a kerekeknél, nem. A mi lyukunk mozdulatlan, és punktum! Maradjunk csak a csőlátásnál. A szemet gyönyörködtető, szabályosan kör alakú lyukunknál.
Tökéletes egy napra ébredt a lyukas zokni és benne ez a lyuk is. Annak peremének karikás lakója a kis moly, nemkülönben.
Aztán finom mocorgás törte meg a kerek egész, lyukas-likas csöndjét. Odabentről, a lyuk mélyéről, túl a peremen, most életszerű hang szűrődött ki és pendült a külvilág fele.
Előbb egy piszmogó orr jelent meg, aztán egy triplasorú bajuszka, amely csak úgy rengett a ritmusszerű szaglászásban, nyomban utána egy hosszúkás kis fejecske, ki nem más, mint egy egér.
– No! – azt mondja két szöszmötölés között. –No! Hogy vagyunk? Hogy vagyunk, Moly szomszéd?
– No! – azt mondja a nevén szólított Moly szomszéd. – No! Szépen vagyunk, szépen! Kerekedünk, szépen, csöndesen. Hát a szomszéd Egér?
– Köszönöm körkérdésed, – felelte most az Egérnek nevezett – kipillantottam épp, hogy megnézzem, lyuk-e még a lyuk? Nagy örömmel látom, hogy tágul a lyuk perem köre, egyre tökéletesebb. Érzem már a mélység erejét. Egyre szólongat. – mondta Egér és kerekded pocakján simított egyet.
– Értem én. Vagyunk, mint cső végén a lyuk. Nemde? – csacsogta a kis moly büszkén. – Én csakis arra törekszem, hogy a feneketlen mélységet jól körbe egyem. Mióta tudom, hogy szebb a kör, mitől lyukad a lik, azóta nem összevissza, hanem peremén ügyködök körbe-karikába, szóval molyhoz illően likat lyuggatok éjjel-nappal, álmomban is.
– Fő a mérték és a mértékletesség! Éhesen semmi sem kerek, de tele hassal már egy formás csőbe is lyukat liggászhat bárki. De nem tudom, mindezt jól tesszük-e? Örvendtem a szerencsének Moly szomszéd. Akkor hát, karikás kalapos, lyukkal bélelt, eredményekkel teli jó napot! – mondta Egér és arra gondolt, mi lenne, ha a sarkot addig rágna, míg helyette, ott egy lyuk lenne.
Ki tudja, tán egy másik szép napon, valaki majd belepillantana a lyuk egyik végébe, vagy a másikba, ha az tetszik meg neki, és végre valahára elismerné, hivatalossá tenné a sok más üres ünnep mellett, mondjuk a lyukas ünnepet. Hadd nézzük meg benne magunkat rendesen. És, azt is, hogy ki az, aki eldobja, elfelejti, veszni hagyja a mások szorgos keze munkáját?
A lyuk, attól még úgyis lyuk, és a lyukas lyuk, ha kilyukad, ha belyukad, addig lyuk, míg be nem tömik.