Látom: magam tizenöt évesen, tükörben kutatva kamasz lényem látható és láthatatlan változásait, hiúságból táplált szigorú önvizsgálódást, részletek felaprózását, mint azt, hogy ne ráncolódjon a szoknya feleslegesen, ott, ahol nem kell, vagy természetes lágysággal hulljon az előzőleg papírba tekert hajtincs, mert nem lehet kimenni az utcára, ha valami nem stimmel, főleg most, amikor tombol a tavasz.

Hallom: a kinti zsongást egyetlen egészben, de külön-külön is felismerem a gyerekeket üvöltésükről, nemrégiben még én is ott rúgtam a port velük, de már szégyen lenne, mert kinőttem a grundról. A madárdal is besodródik a szobába, a méhzümmögés is, s én már szállok könnyű pillangótesttel, mert tudom, hogy a szabadság, tavasz és szerelem valahol rám is vár.

Érzem: a konyhából besompolygó édes tésztaillatot, szárnyaimra hintem az otthon biztonságát, összecsomagolom az akácvirág illatával, hogy bármikor elővehessem, ha szükségem van rá, és elindulok.

Látom: magam tizenöt évesen, kórházi ágyon ülve, megriadt lepkeszárnyak árnyékában. Nagymama jobban van, hál’ Istennek, bágyadtan mosolyog: „Lecsapolták a vérem, és így már sokkal jobb.”. Biztatom, nemsokára hazajön, a muskátlikat megöntöztük, az orgonák nyílnak.

Hallom: konyhai szekerek zörgését a folyosón, vontatott csoszogást, felszakadó sóhajokat és nyögéseket, melyek nem szállnak semerre, csak a falakba ütköznek, és visszahullnak kősúllyal.

Érzem: étel és klór szagát, testek kipárolgását, és ki kell nyitnom gyorsan az ablakot. Nagymama arra kér, hozzak ásványvizet, ételt nem szabad, de nem baj, valahogy megeszi ezt a sótlan kotyvalékot, pedig hidd el, lelkem, borzalmas.

Repülök, szárnyaimról leperegnek a valóság nyomasztó terhei, csontfehér vadgesztenyevirágok kupolája fejem felett, tombol a tavasz, és az ágak között napnyilak cikáznak.

Látom: magam tizenöt évesen, ásványvizes üveggel kezemben, vándor artisták sátra előtt, kíváncsiskodókkal sodródva.

A bejáratnál háromszáz kilós ember ül, nem túlzás, tábla hirdeti amúgy is nyilvánvaló nyomorát, mellette kartondoboz, adományozók figyelmébe. Rátapad szemem a borzalmas látványra, pedig ez csak előleg: az ajtón túl vár az igazán gyomrot forgató látvány. Bőrbetegségeket szemléltető viaszfigurák sorakoznak, el sem olvasom a magyarázó szöveget, csak téblábolok.

Hallom: az emberek suttogják, a függöny mögött van a pikánsabb rész, üveg alatt nemiszervek láthatók, azok már valódiak, de belépni csak tizennyolc éven felülieknek lehet.

Érzem: hatalmába kerít a gyarló kíváncsiság, a tiltás vonzalmába gabalyodok bele, de a majdani negatív élmény félelme visszatart, vagy csak a szégyen, hogy esetleg kidobnak a korom miatt.

Látom: magam, ismét tizenöt évesen, kórházi ágyon ülve, soká elmaradtál, mondja nagymama, messze kellett mennem, hazudok, de ő nem is figyel rám. Messze néz, a falakon túlra, otthonára, ahol ibolyák illatoznak az udvaron, és a körtefa fehér pillangókat nyílik.

Hallom: valaki nehezen lélegzik, egyre jobban kapkodja a levegőt, segítségért szalad egy nő. Telnek a percek, ráérősen jönnek a nővérek, matatnak az oxigénpalackkal, nem tudják feltenni a maszkot, minden másodperccel kevesebb az élet… a feketehajú asszony szürke arccal hanyatlik a párnára.

Érzem: húrok szakadnak bennem, felsebeznek, sikítani tudnék, de kímélnem kell nagymamát. Láttam, hogy ők voltak a hibásak, szenvtelen arcú nővérek, most is nevetgélve szedik le róla a kórházi hálóinget. Nincs bennük részvét, pedig látniuk kellene, hogyan ül a félelem az ágyak szélén, hogyan erősödnek a sóhajok, s érezniük kellene a jeges csendet, mely kacagásukon túl a végtelenbe nyúlik.

Látom: magam tizenöt évesen, falfehér arccal botorkálni virágzó gesztenyefák alatt, szörnyű élmények súlyától meggörnyedten, kilépni a gyermekkor oltalmából, miközben sérült lepkeszárnyakon tovatűnik az alkonyat.

*Az RMSZ 2005-ös körömnovella-pályázatán dicséretben részesült, a zsűri által közlésre javasolt írás; a szerző zilahi, irodalmi alkotásaival az RMSZ 1993-as Előszoba-pályázatán tűnt fel. Megjelent: RMSZ /Színkép, 2005. június 4-5.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ