Kovács Györgynek nagy szerepe volt abban, hogy a színészi pályára adtam magam. A Súgó nélkül c. vallomásában annyi minden egybecseng, ami engem is meghatározott. Már Madách: Az ember tragédiája, amikor az ő alakításában láthattam, élvezhettem az okos, hűvös értelem lázadó Luciferét, s azonosulhattam vele, mint lángoló lelkű diáklány. De Lucifer szerepének eljátszása diáktáborban, diákként, mit sem tudva arról, hogy ez a gimnazista Kovács György életében is megtörtént…
Később a főiskolára való bejutásom idején, ugyancsak nagy hatással volt rám, amikor egyszer faggatni kezdett arról, miért is akartam színész lenni. Szóba került a filmezés lehetősége is, meg a kételyének is hangot adott, hogy mindenképpen érdekes jelenség voltam a felvételin, de nem biztos, hogy színészi kvalitásaim vannak. És elbűvölt vele!
Egyszer sírva talált a folyóson, mert elvágtak tudományos szocializmusból. Nem értette, hogy sírhatok efelett.
Nem volt osztályvezető tanárunk, csak messziről néztünk fel rá, de nagyon. Ezért is volt annyira elképesztő, hogy szóba állt velem. Persze, nem lett ennek semmi következménye, hacsak nem annyi, hogy megerősítette az önbizalmam. Az sem baj, s nem ér kevesebbet az, aki nem éppen színészi kvalitásokkal van megáldva, ha egy értelmiségi művész erre felfigyel és ezért nem ítél el. Arany János Vojtina ars poétikáját vittem a felvételire…
Most pedig, már „túllépve e mai kocsmán…” meglepetéssel és boldog megnyugvással veszek tudomást arról, hogy mennyire nem lebecsülendők érzéseim, gondolataim a színészi hivatással kapcsolatban. Némely mondatát, mintha tőlem másolta volna, holott ez abszurdum. S én sem tőle, mert most került kezembe könyvrészlete: Súgó nélkül.
Két mondatát emelem ide ma, ami különösen megérint:

„Anyja búcsúja: … Ha már nem leszek… ne tétess követ a síromra,… Hagyjatok szabadon!”

„… színészéletünk azért olyan csonka, mert darabokra tördelve mindig szétosztjuk magunkat…”

Színházi világnap, a színház világnapja. Emlékezzünk, ünnepeljük a színészeket, akik, mint monstrancia nyújtották, nyújtják át magukat nekünk. Mint falat kenyeret, ahogy Pilinszky János írja:

Parafrázis

Mindenki táplálékaként,
ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt,
a világnak magam.

Mert minden élő egyedül
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretőd,
végül is összevérez.

Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!

Miféle vályú ez az ágy,
ugyan miféle vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklő tisztaságú!

Szünetlen érkező szívem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok
dadogva és dobogva.

Eleven étketek vagyok
szünetlen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem.

Mert aki végkép senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra. 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ