Nem voltál ott az Isten testén
való osztozásnál,
nem voltam ott én sem.
Istennek nincsen teste, ezt én
jókor magamba véstem.

Te magadat zártad ki az osztozásból,
engem ki akartak verni.
Hiába, én már kívül voltam,
nem tehetett ki senki.

Nem voltam jelen soha
semmilyen osztozásnál.
A felosztásokat lenéztem,
nem érdekelt a másság.

A kockázóktól, a tolvajoktól
az undor tartott távol.
De tisztelettel maradtam távol
Isten fiától.

Emberfiának nevezte magát,
alázatból, szerényen.
Azóta tudom, emberfiának lenni
nem lehet szégyen.

Ne mondd azt, hogy a tömeggyilkosok is
emberfiai.
Ő megbocsáthat, de ezeket
a gonosz köpte ki.

A nyomorult, szétdúlt világban
egy kérdés hátra van.
Testetlenül
vagy testben indul értem —
hol késik az én Uram?

Megjelent a Vigília 2017/1. számában. Ugyanott beszélgetés olvasható a szerzővel (A Káinok nem győzhetnek), s benne a címre utalva: „Nem győzhetnek a Káinok. Nem lehet nekik átadni a világot. Egy időre persze mindig átveszik, de hosszútávon nem lehet. Végtére a háborúban is az Ábelek győztek, ’56-ból is fennmaradt, ami szép volt. A magyarok, tapasztalatom szerint, kitűnő írók és kitűnő muzsikusok, de nem jó politikusok — ha lehet általánosítani. Churchill, Roosevelt, De Gaulle nagy politikus volt, Willy Brandt és Helmut Schmidt is, tőlük kellett volna tanulni. Az öngyilkos Teleki Pál igyekezett korrigálni a helyzeten. Egy pisztolygolyóval. A felelősségvállalás itt nem megy.”