Titus Lucretius Carus ie. élt római költő a filozófiai nyelv megteremtője, De rerum natura (A dolgok természetéről) című művével az atomfelfogás első irodalmi ismertetője. Lucretius után minden arra irányuló kísérlet, amely a költészetet és a tudományt összekapcsolja, meddő próbálkozásnak bizonyult. Az éjszaka egy olyan cikkbe belealudva, amely a topológia, a tudat és a világ ontológiai egységét és azonosságát taglalta, megálmodtam egy verset, amit egy mai TLC írhatna.
Az amőbának nincsen nagymamája.
Az amőba önmaga őse, maga az Isten.
Csak ezt kevesen tudják.
Mellesleg ő maga sem.
(Persze jó kérdés, hogy akkor én honnan tudom,
De most nem erről van szó.)
 
Az igazi felvetés ezek után az, hogy
Isten tudja-e, hogy ő Isten.
Ez a kérdés jószerint eldönthetetlen,
Hiszen mit kezdünk ugye a világgal?
(Ami nem más, lásd alább, mint tudatunk kivetülése,
Közérthetőbben: tudathologram-mátrix. )
 
Szóval az amőba, minden amőba
Azonos az elsővel, azonos önmagával.
(Ezért például értelmetlen az a kérdés,
hogy mi volt előbb: az amőba vagy az amőba.)
 
És akkor a tudat is vajon nem olyan,
Hogy azonos a világgal és mindig-egy-önmagával?
A tudatosság ugyanis, hogy értsétek, topológiai „torzulás”,
Mondjuk, hogy csomó, amelyben
a tükrözési szimmetria sérülése miatt
lehetővé válik az önmegfigyelés.
(A tudat az önmegfigyelésen átszűrt
világmegfigyelés. Hogy tudjátok.)
 
Mindezt azonban csak bevezetésnek szántam.
Ahhoz a következtetéshez, hogy az amőba,
vagyis a világ, vagyis a lét,
vagyis mindnyájan, Istennel együtt:
egy Möbius-szalag
(önmagába zárt végtelen)
felületén suhanó semmi vagyunk.
 
Ami elmondható,
S ez nagyon megható,
A költészetre is.
(A költészet a semmi suhanása.)

1. B.Tomos Hajnal:
   2018. április 1. 08:23

   Most már minden tökvilágos: nem az amőba volt előbb, hanem az amőba. Még jó, hogy suhan a semmi.

2. Ágoston Hugó:
   2018. április 2. 00:58

   Én érteni vélem: mivel az amőba egysejtű és osztódással szaporodik, miután az első kettő azonos, az utána következő négy is ugyanaz, meg a további sokmilliárd.

   A semmi suhanásával pedig „apó” bizonyára azt akarta sugallni, hogy az elvont, a megfoghatatlan csak mozgásban képzelhető el; az ősrobbanás elmélete szerint a világ is a semmiből lett, amikor benne szingularitás keletkezett és a semmi megindult.

   Hogy a költészet hogy jön ide, azt én sem tudom.:)