Somorčík Szombath Rozália: Még mindig
El kell fogadnom a testet!
Az izmok szomorú-könyörgő
helyzetet vettek fel,
anélkül, hogy irányítottam volna őket.
Összeszorítottam combjaimat.
Mint egy nagy sápadt madár,
mellkasán, ágyékán az alufólia
ottmaradt maradványaival,
mit a rothadó strandvíz ragasztott rá,
lecsuktam szemhéjam.
Meghajló végtagjaimban csontjaim
megmaradnak olyannak,
amilyennek a gép mutatja.
Ilyennek lát majd az utókor.
Pusztai Péter rajza