Budapest, szép Budapest, még mindig csodálkozol az idegeneken, kik téged elkerülnek?
Én már tegnap óta nem csodálkozom. Tegnap láttam egy világvárost, mely elvesztette a fejét. Mert sok volt az idegenje. Ugy-e, hogy volt itt tegnap háromszázezer idegen? Nem volt? Hát akkor az én sejtésem a való. Ez a nagyszerű világváros megtelik – háromszázezer emberrel? Nem. Ezer emberrel. Ez az ezer ember pedig megemlegeti, hogy Budapestre mert jönni.
Nyilván voltak egy hét óta idegen tudósok, akik Budapesten az utcán háltak. Budapest szállodásaival egy hét óta nem lehet beszélni. Háromszoros árakat kapnak egy szobáért s a bebútorozott fürdőszobákat aranyakkal fizettetik. Sejtik önök, mit jelent az: háromszoros ár Budapesten? Budapesten, ahol minden idegen varázsos kaliforniai aranybánya, akiből ezeren akarnak meggazdagodni?
Beszélik, hogy némely vendéglőkben az étlapárakat is fölemelték. Bizonyosan drágább a virág, a szerelem, az omnibusz, minden, minden egy hét óta. Hiszen csak egyszer van Budapesten idegenjárás. Beszéltünk a két kongresszus néhány külföldijével. Azt mondják, félévi jövedelmükbe került a magyar főváros. És én elhiszem.
És mi panaszkodunk, hogy nem jönnek az idegenek? Hiszen először el sem férnek. Két kongresszus már kiszorít innen minden honi vándorlelket. Másodszor azt hisszük, hogy külföldön csupa milliárdosok laknak?
A többiről nem beszélünk. Arról, hogy mit tudunk adni az idegennek. Ez már régi dal. Elvenni el tudjuk venni utolsó márkáját, líráját, frankját, pezetáját, rubeljét és egyebét és – minden illúzióját. (Az idegenek. Budapesti Napló 1905. szeptember 10.)

Folytatjuk