A Koma jött állandóan a hírekkel. Volt neki egy rádiója, amit mintha mindig bekapcsolva tartott volna. Zsebrádió volt az említett tárgy, s annak a fülhallgatóját csak akkor vette ki a füléből, amikor Vadmalacékhoz belépett.
Vadmalac örvendett a hírszolgálatnak, mert ő inkább meditáló típus volt, elemezte inkább, forgatta más szóval a fejében a hallottakat, csak azt nem szerette, hogy a híreket a Koma ömlesztve hordta be a házukba.
De nem szólt, úgy ítélte meg, hogy fölösleges.
Megunta viszont a módszert Malacka. Míg az ordás palacsintát készítette, kiszólt a hírhozónak:
-Tudod, az igazságot nem lehet úgy kezelni, ahogy te teszed. Alulról is, felülről nézve is ugyanannak az igazságnak elfogadni. Te úgy csinálsz, mintha a sínpárt felemelnék, s a levegőben tartva is elhalad rajta a vonat. Pedig az úgy nem működik.
– Hm – gondolkozott el a plasztikus példán Vadmalac. Tetszett neki a kép, látta tulajdonképpen a Bükkbe vezető vasúti sínt a levegőbe emelkedni.
-Na – mondta a Komájának – te ezt most zaftosan megkaptad!