Azt mondja szomszédom a minap, látta a nevem az újságban. Nocsak ! De elég nemszeretem „kontextusban” (ezek az ő szavai) , merthogy a nevezett havilap istenigazából leszedi rólam a keresztvizet egy karcolatom kapcsán. Nosza, megindítom a hajtóvadászatot, hátha ráakadok a lapra s az inkriminált kritikára. Fél napi lótás-futás után rátalálok az újságra, s bennne a cikkre, mely azért nem is volt éppen… de még csak nem is amolyan… szóval akár objektívnék is minősíthetném. Igen, közérthető, mindenféle rosszmájúságot mellőző, helyes kis eszmefuttatás volt. Hála az írójának !
– Olvasta? – kérdi ma a szomszédom.
– Igen, olvastam.
– És nincs felháborodva?
– Nem vagyok… sőt.
– Nocsak- húzza el a száját ő. – Ez is a kormány műve. Mindjárt fát lehet vágni az emberek hátán, mert meg sem érzik. Ez lett a sok politikusi hazudozás és pocskondiázás eredménye. Elfásult tőlük a közember. Lerohad a lábáról és nem veszi észre! Naponta szembeköpik és ő hajladozva köszöni!
– Nyugodjon meg – teszem a vállára a kezem.
– Tudja mit? – üvölti. – Én nem vagyok maga. Én nem alkuszom meg. Én elmegyek a végsőkig! – fuldoklik, lassan leroskadva a járdaszegélyre.
Aztán int, hogy táguljak, látni sem akar.