Nemrégiben kezembe került az Utunk 1986-os évkönyve. Amit a szerkesztő (okosan) a költészetnek szánt. Benne: vallomások, élő és (azóta) holt költőktől, hogy miként írják a verset. És egyáltalán, hogy mit gondolnak felőle. A könyv másik felét az Utunkban 1971-1974 között napvilágot látott Bólyák c. esszésorozat (szerző: Király László) teszi ki, amely a világlíra jellegzetességeibe, legfontosabb tudnivalóiba vezetve be az olvasót. A könyvterjedelmű esszégyűjtemény ma is tanulságos, hasznos és élvezetes olvasmány.
Belevágtam.
És eljutottam a VIII. fejezetig. Aminek az a címe, hogy Kicsoda G. Kahn úr? Alatta izgalmas irodalmi nyomozás kínálja magát, amely végül csak nem ad választ arra, hogy „ki a tettes”. Az írásból az tűnik ki, hogy a szerző, miközben a szabadvers eredetének gyökereihez szeretne eljutni, egy francia világirodalmi lexikonban tanulmányozza a Walt Whitmanra vonatkozó szócikket, de abban nem talál utalást arra, hogy az amerikai poéta lenne a szabadvers atyja. A szabadvers címszó alatt viszont azt olvashatta, hogy a szabadverselés dogmáit elsőként egy G. Kahn nevezetű francia költő fejtette ki, 1897-es verskötetének előszavában. Ámde bármilyen tüzetesen hajkurászta G. Kahn úr nyomát, K. L. sehol sem lelte, arra viszont pontos adatok mutattak, hogy amikor a nevezetes dogmára utaló kötet állítólag megjelent, Whitman már kereken öt éve halott. S különben is, mindenki tudta, hogy ő volt a szabadvers valódi atyja…
A lényeget tekintve nem is lehet vitánk a Bóják szerzőjével. Walt Whitman valóban világirodalmi szintre emelte a szabadverset, pontosabban azt a költői stílust, amely hátat fordít a kötött formáknak és „prózaian” árad, ahogyan sokan Whitman írásmódjáról megjegyezték, viszont fölkeltette érdeklődésünket az a kételyesen fogalmazott megjegyzés, melyből az derül ki, mintha G. Kahn úr tulajdonképpen nem is létezne; vagy hogy a franciák huncutul eltulajdonították a szabadvers szabadalmát.
Ez elegendő ahhoz, hogy mi is nyomozásba kezdjünk. Azzal a különbséggel, hogy a Bólyák szerzőjétől eltérően ma már a rendelkezésünkre áll az internet, a maga számtalan fölbecsülhetetlen előnyével. Így aztán perceken belül birtokában lehettünk a hasznos információnak, miszerint G. Kahn úr nem más, mint Gustave Kahn francia szimbolista költő, aki ugyan nem fedezte fel a szabadverset, de állítása szerint elsőként alkalmazta az elnevezést a kötöttségeket levetkőző lírai alkotásokra.
Az is gyorsan kiderült, hogy a rendkívül termékeny és a francia művelődési életben (lapszerkesztés) vezető szerepet játszott Kahn költőként idővel meglehetősen háttérbe szorult, így aztán nem nagy csoda, ha a múlt század nyolcvanas éveiben egy Kolozsváron élő magyar költő nem talált rá belátható időn belül használható utalást, forrásanyagot. Könnyű a mai információs lehetőségekkel élve mindentudónak lenni – vonom le a magam számára a tanulságot, miközben jónéhány, francia költőket tartalmazó magyar nyelvű antológiában magam is eredménytelenül keresem immár Gustave Kahn valamely alkotását. Végül egy mára jócskán lefitymált műfordítónk, Franyó Zoltán Atlanti szél c. gyűjteményében (Kriterion, Bukarest, 1978) bukkanok egy Dal című Kahn versre, illetve a jegyzetanyagban róla szóló, sokatmondó biográfiai adatra:
„Kahn, Gustave (1859-1936) költő, kritikus, regényíró, irodalmi hetilapot (Vogue) , újságot szerkesztett. A szabadvers egyik legelső művelője, de tehetségesen használta a klasszikus versformákat is. nagyon termékeny költő volt; a szimbolizmusról írt tanulmánykötetei jelentősek.”
Az Atlanti szél 1978-ban jelent meg – kis szerencsével akár a Bóják is profitálhatott volna belőle, ha K.L.-nek  a kezébe kerül, ha… ha…
(Az élet amúgy csupa HA…)
De örvendjünk annak, hogy G. Kahn mára egyáltalán megkerült. Annak, hogy a világ költészete jóval gazdagabb, mint amennyi beleférne a lexikonokba és a különféle kézikönyvekbe. Annak is, hogy az internet pótolhatatlan barátunk lehet a tájékozódásban és a kutatásban, tudásának hajszálgyökerei lassan-lassan beszövik az emberi tapasztalat jelentős részét. És annak, hogy a szabadvers egyik eszmei előfutárától ilyen verset is olvashatunk, méghozzá nem akármikor, hanem – áprilisban! (Cseke Gábor)

Gustave Kahn: Dal / Chanson

Ó, szép virágzó április,
mit jelent hangos dallamod,
Orgonád, busa jázminod s az ágak
között kinyílt arany napod,
Míg kedvesem oly messze tőlem,
Ott maradt fenn az északi ködben.

Ó, szép virágzó április,
Őt látni nagy-nagy ünnep az!
Ó, szépen virágzó április.
Ő eljön hozzám. Az orgonád
Kinyílt arany napod
Milyen gyönyörű most – köszönöm,
Ó, szép virágzó április.

Franyó Zoltán fordítása

1. Demeter Maria:
   2018. április 8. 16:17

   Annyira szerettem a Bóják sorozatot.