Szente B. Levente: A világ végén innen és túl
Mikor a régi emberek úgy hitték, hogy Keresztúr a világ tengelye, mert még a Nap is pont a városka feje fölött forog, a távolságokat ahajt és ehejt képpen méricskélték. Mondjuk, hogy Fiatfalva csak ahajt volt, de Énlaka, vagy Bözöd már ahajré esett.
Idővel aztán a világ is megváltozott kicsikét. Okos, és világjártas-kőttes emberek jöttek-mentek ide és oda, így egyezség történt. Már abban például, hogy jó, akkor nem a világ közepe Keresztúr, hanem a Jézuskiáltó hegye. Mer hát, az kicsit arrébb áll, szóval az legyen inkább a világ közepe.
Ahogy telt az idő a nagy sürgés-forgásban, az embereknek kiment a fejéből a szomszédfalunak a szomszédja, sőt a rokonfalu is, hát így esett meg, hogy amikor már térképet készítettek, a jó nép tudjon eligazodni a földön valahogy, Etéd falut nevezték meg világ végén levő utolsó helynek. Az igaz, hogy az onnét vagy nyolc kilométerre hegyre szúrt Siklódot már lefelejtették, de csakis azért, mert úgy hitte mindenki, olyan falu nincs is, az csak mese.
Ezért is születtek ott a jó táncosok, jó muzsikusok, jó mindenki, s ott még a gólya is lajbislúd volt, az autóbusz pediglen az üvegcsűr. A békák pedig nem elpusztulnak, megdöglenek, hanem ügyesen megkecsmerednek, s akkor kelnek életre, amikor csak akarnak. Akkora cseresznyék nőnek ott a fákon, hogy egy pár marékkal az átalvető meg is telik. Ott a hazudozással egy üteg taplót sem ér az ember, a zsiráf egy nem létező állat, és a tekenyősbéka, amikor vagy jő valahonnan, vagy valahová megy, ha mosdótálnak nem válik be, akkor az sem ér egy hajítófát.
No, de elkalandoztunk! Mivel fájin egy hely volt ez a világ végitől pont nyolc kilométerre eső falu, hát történt benne egy és más is.
Állt a falu felett egy jókora sziklaképződmény. Az olyan magas volt, hogy ha túloldalt lenézett valaki, az épp a pokol mélyébe belátott. A másik felöl meg akkora egy erdő terült, azt kibeszélni nem lehet.
Abban a rengeteg nagy erdőben élt egyszer egy sárkánykisasszony. Hát miért ne élt volna? Sárkányfiú ha volt elég a mesékben, egy sárkánykisasszonynak is kellett élnie.
Aztán úgy esett, hogy idővel lett egy fia neki. S ez a gyermek egyből óriás lett. Hej, csodájára járt a fél világ, meg minden erdőlakó, hogy ők még ilyet emberemlékezet óta nem láttak. Ami bogár a föld fölött és alatta, ami csúszómászó, ami futkosó állat volt, még messze földekről is ide tévedt, hadd lásson csodát, vagyis egy óriást. Még egy-egy ember akadt közöttük elkeveredve, aki a saját szemivel akarta látni a fanyüvőt, a sziklaropogtatót, a nyakiglábat, az égimeszelőt.
Ekkor történt meg a baj. Mivel az óriás akkora volt, hogy alig látta azt, ami a földön van, az első embereket megpillantva azt hitte, valami csodabogárfélék lehetnek azok. Hazavitte őket a markában és nagy örömmel mutatta meg az anyjának, hogy né, miféle csudabogarakat fogott.
Hej, amikor látja az anyja is, hogy embereket hozott haza az óriásfia, rögtön ráripakodott:
– Jaj, fiam! Gyorsan vidd vissza oda ahol kaptad őket, mert ezek emberek, s ha bajuk esik, úgy megrohannak minket, hogy nekünk menten végünk.
– Mit beszélsz jó anyám? Ez a csöppnyi népség?
– Nevezd aminek akarod, emberi faj ez, minden élők között a legveszélyesebb. De ha most elengeded, nem bántod őket, sokat képesek dolgozni, így nem halnak étlen, ránk sem fognak haragudni.
Mi történt, mi nem, már nem emlékszem, aki nem hiszi, hogy így történt, járjon utána, mert a mesének még nincs vége, csak elkopott a nyelvem hegye. Megyek is, hogy kicsit kihegyezzem. Jövő héten Keresztúron nagy vásár lesz, zsákokban hozzák oda a szebbnél-szebb meséket. Ha ott lesz a folytatása ennek a mesének, visszajövök és rendre mindent nektek elbeszélek.