Szállj, költemény!

* Egyre a kritika szükségességét hidetjük – de a szavalás kritikáját senki sem sürgeti. (A Filharmónia egyszer rendezett egy „kiértékelést” az Ady- és Karinthy-esték után. Az egész vita egyik kiváló előadóművészünk bérharcai körül folyt. Szakmai bírálat egyáltalán nem történt.)
Pedig vannak szavalóink, nem is kis számban…
Miért kap a színész mindig kritikát, s miért nem kap a szavaló sohasem? A színésznek könnyebb a dolga: a figura életre keltésében segíti instrukció, rendező, partnerek, gyakran hagyomány is. A szavalónak a költőt, az írót kell önmagában megalkotnia, újraélnie, a vers fogantatásának pillanatát kell érzékeltetnie, s létrehoznia a fikciót, hogy most, itt, előttünk gyötri, ujjongja ki a verset magából.
Miért nem segít a kritika a szavalónak nehéz munkájában? Ne csak a szavaló pillanatnyxi diszpozícióját, kisebb-nagyobb sikerét jelezze, hanem a „mesterséget” elemezze: az értelmezés helyességét, az előadás szuggesztivitását, igazságát. Mondja meg: érti-e a szavaló a költőt? Érzi-e a légkörét? A valóságát? A valóságfölöttiségét? (Palotai Erzsi / előadóművész: Egy szavaló jegyzetei. Költők, versek, találkozások. Bp. 1974.)

* Az előadóművésznek magát a költőt kell „megjátszania”; vagyis az alkotás néha biz hosszú folyamatát kell oly röviden összefoglalnia, mint maga a vers; ismétlem, a költőt kell életre keltenie, elénk varázsolnia, úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli. Úgy kell elmondania, ahogy a költő szavalná a verset, ha szavalóművész is volna. (Illyés Gyula: A szavalásról. Palotai Erzsi előadóestjének bevezetőjéből. Hajszálgyökerek. Bp. 1971.)

* A költő sokszor egy szóval egész gondolatsort fejez ki. Ennek a szónak helyes hangsúlyozása, megfelelő hangszínnel való felékesítése többet mond, mint egy tanulmány. A tanulmány ugyanis magyarázat, és az észhez szól, a verssorokat megelevenítő szó pedig az érzelmekre hat. A verset pedig – még a leíró, tehát részben epikus verset is – elsősorban érzelmekkel vesszük birtokunkba, tesszük magunkévá vagy utasítjuk el. Ezt az érzelmi folyamatot magyarázzuk később észokokkal…
Ma már egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy az előadandó mű érvényesüljön-e vagy az előadó. Minden valamirevaló szavalóművész állást foglalt már. Éppen a színpadi eszközöktől való tartózkodás, tehát a szavaló egyéniségének háttérben tartása, és a költő előtérbe helyezése mutatja világosan, hogy a művészek milyen feleletet adnak erre a kérdésre. (Kovács Tivadar / színháztörténész: Versmondás – elemzés. Theatrum. 1961.)

* A versmondásnak a hang csak egyik oldala, mégpedig külső oldala. A belső oldalon a művészi versmondásnál a színjátszás belső eszközei lépnek működésbe. Ascher Oszkárt… említik gyakran példaként, aki – állítólag – minden színészi eszközt elvet… Ez nem felel meg a valóságnak… Hosszú éveken át meggyőződhettem, hogy rendkívül finoman kidolgozott beszéd- és hangmegoldások mellett minden esetben ugyanilyen magas fokon kidolgozott belső színészi eszközöket is használ…
A színpaodon, amikor a költői szó életre kel, mindig varázslat történik. A színész és a szavaló művészi alkotó munkája révén újjáteremtődik a világ és benne az ember. Ez a folyamat a nézőtéren, a közönségben is végbemegy. A közönség ezért a varázslatér… hallgatja a szavalót. (Szendrő Ferenc / rendező: A versmondás néhány kérdéséről. A tűz csiholói. Bp. 1961.)

* A művészi eszközökkel való fukar gazdálkodás kell hogy jellemezze a színész és versmondó munkáját. Művészi hajlékonysággal kell bánnia beszédkészségével, , hogy a nézőtérre, hallgatóra képzeletébresztően hasson! A hangsúlyárnyalatokat, mondathangsúlyokat, beszédjelekké transzformált írásjeleket, szüneteket fölényes biztonsággal kell használnia, a ki nem mondott szavak, a végre nem hajtott gesztusok pótlására. Vagyis: a mozgásbeli cselekvések is szóbeli és mimikai cselekvéssé alakulhatnak át. Fokozottan áll ez a versmondóra, hiszen a vers már eredendően szűkszavú, szófukarabb minden más írásműnél; így hát a versmondó kifejezőkészsége még sokkal fontosabb, mint a színész művészetében! A helyes hangsúlyok valósággal kényszerítik a hallgatót, hogy kiegészítse gondolatban a vers mondatait az írásban ki nem fejezett szavakkal. (Ascher Oszkár: Szállj költemény. Népművelés, 1963.)

Folytatjuk

Latinovits Zoltán mondja József Attila Tiszta szívvel c. versét