A költő szól:

Itt nincs megállás és nincs koszorú,
Én keresem magam s nem győztem én még,
Kevés remény int és szörnyű ború
S itt nem segít, csak álom és vitézség.
Vívok, vívódom és e harc örök
És el nem érem magamat soha
S a mélyből mind mélyebb után török
S versem sora a végtelen sora.
Talán egyhangú és reménytelen,
De nékem életem és végzetem.

Forrás: MEK

1. Demeter Maria:
   2018. április 9. 10:20

   Valamilyen folytonosság van a költészetben (de bíztosan más dolgokban is). Aranyszál húzódik át az időn ,és mindig más lélekbe szövődik. (Az utolsó 3 sorra gondoltam.)