Nem is hinné az ember, hogy mik megesnek ezen a világon!
De, bizony mégis megesnek. Mint a pinty, úgy megesnek dolgok, hogy egyszer csak azt látod, hogy né, itt valami megesett. Azonban szó, ami szó, ne higgyük el magunkat, mert vannak megesett dolgok, amelyek nem csak itt, hanem mondjuk máshol, szóval, ott is megesnek.
Hogy a környezet? Ugyan, az semmit nem számít. Embere válogatja.
Itt van példának okáért, szomszédom és jó barátom barátjának a legjobb barátja. Na, az nem semmi, ami véle történt.
Azt mondja szomszédom és jó barátom barátjának a legjobb barátja, hogy egy igen átlagos napon éppen szombat volt, s amikor már a reggeli szellő is friss illatokkal telve elindult lefele innen a Jézuskiáltó oldalából, le egyenest a város fele, neki rögvest biciklizni támadt kedve.
Fel is pattant rá, annak rendje és módja szerint, aztán nekifeküdt két kerékkel az úttestnek, szélnek eresztette magát, ahogy tudta.
Dombon fel, dombon le. Itt egy kanyar, ott egy másik, ki az egyenesbe, le onnan, véges-végig a környékbeli falvak között.
Egyszer csak elért egy böhöm nagy tóhoz.
Sütött belé a nap kegyetlenül, de annyira, hogy a hullámok tetején, éjsze a szalonna vékonyra vágva, ropogósra sült volna.
Erőst elcsodálkozott ezen a látványon. Amiatt, majdnem hogy belegurult mindenestől a tóba.
Tiszta szerencsére, a parton akkora sár volt, hogy ott régen a teheneket egymás hátára kellett állítani, jó három emeletnyi magasságig, s csak így tudta a jónép a túloldalra áthajtani. De csakis úgy, mondják az itteniek, hogy az emeletes marhák elé kellett fogni egy idomított verébsereget. Azok meg egy egész szalmabálát vittek a csőrükkel, hogy a kérődzőket valahogy a másik partra át tudják csalogatni. Ha nem hinné el valaki, oda kell menni, a nyomok ma is ott vannak. Igaz, csak a tetejük látszik ki már, de ott vannak mind.
Na, de a következő pillanatban már csak arra emlékezett a szomszédom és jó barátom barátjának a legjobb barátja, hogy oldalra esik, beledől a sárba kerékpárostól.
Ahogy esik, hát mit lát? Né, a sárban ott egy arany karikagyűrű. Tenyere már fölötte, csak úgy egészen véletlenül, reflexből, de segít a gravitáció is, egyre közelebb kerül a föld, a sár, dől, esik, és gyűrűs ujja bele, pont a gyűrű közepébe.
Mit lehet tenni ilyenkor? Csak úgy magától, beleesik valakinek a keze, az ujja a gyűrűbe, s az felhúzza magát az ember ujjára. Rendesen, mintha az örökké ott lett volna. Úgy passzolt a szomszédom és jó barátom barátjának a legjobb barátja ujjára az az aranygyűrű, hogy azt kimondani nem lehet. Mintha mindig is ott lett volna. Hát akkor miért húznám le? – kérdezi.
Szomszédom és jó barátom barátjának a legjobb barátja, azóta is horda azt a gyűrűt. Azon az ujján, amely beleesett, felhúzta magára a szép aranygyűrűt. Azt mondja, jó helyen van az ott. Nem nyúl hozzá, hátha valaki felismeri, hogy övé volt, na, akkor aztán lehúzza.
Igaz, veszélyekkel teli, sáros, iszapos helyeket nem látogat többé, azt mondja, azokat jó messzire elkerüli ezután. És, hogy csak mostanában jött rá, hogy úgy érzi, ő egy szabad ember. Még nem tudja miért, de célszerűbb, ha mindig toronyiránt halad.