Valaha én is játszhatnék voltam,
Kacsával, lúddal masíroztam,
Gágogtam, mikor intett a gácsér,
Tudtam, hogy a gyermek
Mindenre ráér.
Ráértem vinni az illatos füvet.
A virágcsokor anyámnak üzent,
Nagyanyót vígan mászattam fára,
Ameddig egyszer el nem tört a lába.
(Pedig már szinte elért.)
Kaptam is volna akkor sokat,
Nemcsak múlandó hamis átkokat,
S nemcsak arról, hogy merre az ördög,
Aki majd elvisz, ha onnan le nem jövök…

Forrás: Hargita Népe / Múzsák, 2018. április 13.