Bronz vagy kenyér?

Bálványainkat nagyon össze fogja taposni ez a humanista század. Úgy szélnek fújja majd a mi avas fölfogásainkat, mintha sohasem lettek volna. A klasszikus civilizáció helyébe egészen biztosan új civilizációt léptet az emberiség. Az emberiség kegyetlen és bölcs elhatározással kezdi elrugdalni magától a múltat és a múltnak mindenfajta kultuszát.

Mely társadalom járna persze elől a legnagyszerűbb forradalomban? A dicsőséges, a forradalmi Franciaország társadalma.

Íme egy bizonyság a sok közül: egyre nagyobb Franciaországban a statuafóbia. Nincs szükség elmúlt emberek szobraira, míg az életnek hiányai vannak. Kenyér kell és nem bronz. A francia növendékek most például Jules Verne szobrára gyűjtenek. A sajtóban pedig egyre többen szólalnak föl publicisták, gondolkozók, hogy addig, míg vannak élő emberek, kiknek elég kenyerük nincs, vétek halott emberek szobraira pazarolni a pénzt. Ha dicsők voltak a halottak, élnek a műveikben. Amit az emberiségnek adtak, azzal tartoztak. Ez a humanista hiszekegy, és a humanista írók figyelmeztetik a francia ifjúságot a Hilda-hajó áldozatainak elárvult családjaira. Asszonyok és gyermekek éheznek. És ezek a gyermekek sohasem tudhatják meg, hogy ki volt Jules Verne, ha éhenveszni hagyják őket. Pedig ő nekik is joguk van gyönyörködni a Jules Verne munkáiban. Tehát kenyér kell és nem bronz…

A külföld véleménye

Van még a vérünkben valami az inszurrekciós magyarok véréből. Hiúságunkat ugyan bántja, hogy a külső nációk nem istenítenek bennünket. De hamar megvigasztalhatjuk magunkat néhány büszke vállrázással. Hát ez elég rosszul van, hogy így van. Arisztokrata példánk van rá, mivel arisztokrata náció vagyunk. Egy francia revűben pár hét óta a külföld gondolkozóitól vélemények érkeznek Németországról s a német race-ról. A Budapesti Napló referált már több ízben az érdekes ankétról. És mi történik? A német császár trónbeszédet mond, s fölpanaszolja, hogy előítéleteket terjesztenek mostanában Németország ellen, félreismerik a német szellemet s félreértik a német törekvéseket. A német császár fölszisszen egy heti újság ankétjére. A német tudósok, írók, politikusok pedig komoly tornába szállnak a külföldi közvélemény becsüléséért. A német náció remeg a külföld véleményétől. Mi, hősi náció, tehát legalább tartsunk tőle egy kicsit. (Jegyzetek a napról. Budapesti Napló 1905. november 29.)

Folytatjuk