Afterman a nyáron véletlenül álláshoz jutott. Mivel a szakorvosi vélemény szerint munkaképességének 90%-át elvesztette és betöltötte a hatvan évet is, ez felért egy kisebbfajta csodával. Mindenki csodabogárnak tartotta, de az öregedő prózaíró örült ennek. Mintegy 18 éve nem dolgozott, jól jött a kiegészítő jövedelem, Afterman moziba kezdett járni, beiratkozott a helyi nyugdíjasklubba és életében először nem voltak anyagi problémái, hacsak nem vásárolta túl magát rákellenes potencianövelőkkel. Aki ismeri a magyar munkaerőpiacot, az nyilván akkora csoda volt, mint kotont találni a pápa íróasztalfiókjában. Ez a csoda sem tartott csodáig. A lassan beköszöntő rossz idő miatt fűthető irodák helyett fűthetetlen szobákban zajlott tovább a munka. A pesti főnökségnek írt segítségkérő levél a következő megoldással járt. Egy pillanat alatt felmondták az irodabérletet és mindenkit arra köteleztek, hogy otthon, a lakhelyén végezze addigi munkáját, s a kényelmes munkatempóhoz szokott munkatársaknak szinte teljesíthetetlen normaalapot hoztak létre. Afterman már látta magát hősi halottként. A főnökök nemcsak a nomaemeléssel ballintottak ki dolgozóikkal, hanem a távol lakó munkatársakkal is, akiknek ezentúl nem fizették a munkábajárás költségeit. A munka jellege olyan volt, hogy Afterman ezt a típusú munkát a szállón nem végezhette el, helyszűke miatt. Maradt a Vöröskereszt melegedője, ahol hangzavar, okosra, részegre, kötekedőkre ivott szaktársak éktelen lármája mellett kellett végeznie igencsak nagy koncentrációt igénylő munkáját. Az már csak hab a tortán, hogy a leszázalékolási papíron, amit Afterman kezébe nyomtak rokkantnyugdíjaztatása után, az szerepelt, hogy figyelme nem megosztható. Az első nap borzalmas volt, elsősorban a lárma miatt. No meg a sok részeg simlis, akik mind HMCS figurák voltak (Helybeli Meredek Csávók). Az már a helyi Vöröskereszt alkalmazottjainak és főnökének, munkatársainak a jóindulatán múlott, hogy egy sarokban biztosítottak Afterman számára egy íróasztalt és egy kényelmes fotelt, mellette egy kisebb székkel. Az első nap borzalmas volt, Afterman már-már azon törte a fejét, hogy felmondja az állását, mikor mellételepedett egy hatvanas, jobb napokat látott hölgy, aki figyelemmel kísérte Afterman munkáját és maga is nekikezdett csinálni azt, mintegy segítségül. Kölcsönösen lekáderezték egymást. Afterman elszaladt a közeli gyógyszertárba a saját költségén kiváltani a hölgy nyugtatótablettás receptjeit, amin aztán kölcsönösen, mi több, testvériesen – vagy fordítva – megosztoztak. A munka haladt, a munkatempó felgyorsult, a hangulat barátivá vált, Afterman először érezte, hogy nemcsak részeg tivornyázókkal van teli a helyi melegedő. Sőt, abban is megegyeztek, hogy holnap folytatják a munkát. Afterman még nem jár a vízen, de már gyakorol. Az élet szép.