Elekes Ferenc: Mikor kell kiváltani a horgászengedélyt?
Eléggé hülye helyzet, hogy most épp abban a korban vagyok, mint Hrabal, aki nyolcvanhárom éves korában lépett ki egy kórház ötödik emeleti ablakából. Azért nem szeretem ezt a helyzetet, mert én is nemrég egy kórház ötödik emeleti kórtermében feküdtem, pont egy ablak alatt, félholtan, súlyos műtét után. Tudom, ebből nem következik, hogy nekem is jobb lett volna kilépni az ablakon, már csak azért sem, mert az ágyból felkelni sem tudtam volna. És különben is, gyáva vagyok az ilyen végleges kilépésekhez. Még a temetéseket sem szeretem, mióta apám egy unalmas temetésen azt súgta fülembe, fiam, azért nagy túlzás, hogy ez a mi papunk minden sírhantnál azt mondja, szeretett testvérünk ezennel leszállt az élet vonatáról. Hát van az életnek vonata?
De térjek most vissza Hrabalhoz: önéletrajzi írásaiból tudjuk, ő gyermekkorában valósággal imádta a temetéseket, mindegy volt neki, kit temetnek, szerette végignézni a gyásznépet, az elhunytat szállító fényes lovakat, meghallgatta a papok búcsúztatóját, megfigyelte a sírókat és szipogókat és temetés után nagy élvezettel nézte, amint a cseperedő fiúk a kocsmában valósággal kinyalják a megüresedett pálinkás poharakat.
Ebben a hülye helyzetben, amelyben most vagyok, egyedül Hrabal történetei adnak némi reményt és megkönnyebbülést, mert ezek nélkül nem tudnám elképzelni sem, mit tartogathat számomra az a kicsi idő, ami még talán hátravan.
Íme, egy gyönyörű levél részlete, amit Hrabal írt barátjáról, Jaroslav Kladiva professzorról: Jarulinek barátomnak, aki a gyászmenet élén haladt és gyászbeszédet mondott Palach sírjánál, azzal hálálta meg az Ég a Palach sírjánál mondott gyászbeszédet, hogy halálos rákbetegséget szabadított rá, ő viszont azzal védekezett az Ég ellen, hogy kiváltotta a horgászengedélyt, pedig már a Károly téri kórházban feküdt és ágyhoz szegezte a haldoklás…
Hogy ebből a történetből mi igaz és mi nem, azt nem tudhatjuk. Csak azt, hogy szép. Csak azt, hogy megnyugtató.
Amikor már nyilvánvaló, hogy nincs tovább, amikor mindennek vége, akkor ki kell váltani a horgászengedélyt!
Pusztai Péter rajza
2018. április 19. 09:05
Ma én is (Hra)ballábbal keltem…Szerencsére a hetediken lakom.