Nem kell megvárni a küldetést ah­hoz, hogy meg­is­merd a körülötted pislákoló, téged is övező világot. Iga­zi le­gendákban sok okos dol­got végez­tek a re­meték is. A romániai ma­gyar író nem vállal­hat­ja a bezárkózottságot. Ami a mi életünk­ben is történik a szemünk előtt és velünk, ritkán en­ge­di csi­tul­gat­ni a lel­ket meg a költésze­tet, iro­dal­mat. Az Erdélyi Ma­gyar Írók Ligája (E-MIL) küldetésében kerültünk Tamás Kincsővel Fo­ga­ras­ra.

Ám nem rólunk szólt a nóta, ha­nem a szétszórtságba be­le­nyo­morított ma­gyarságról. Be­teg kor­ban mentünk szen­vedőkhöz, egészséges ezer (!) ma­gyar­hoz, beszélni közös dol­ga­inkról, de inkább róluk, aki­ket a sza­ka­dat­lan román na­ci­o­na­liz­mus sa­rok­ba szorított, de oly­annyi­ra, hogy ma Fo­ga­ra­son egyáltalán nincs ma­gyar is­ko­la.
Ba­bits Mihály a 20. század leg­elején a fo­ga­ra­si gimnázi­um­ban tanított ma­gyart, la­tint. Ak­kor Fo­ga­ras la­kossága 6679, ebből 3357 ma­gyar, 2174 román és 1003 német. Ma egyet­len ma­gyar osztály sincs. Megérkezvén „Ma­rosvásárhely fe­ke­te márci­usának” napján, kemény hi­deg­ben ko­pog­tunk a Ba­bits Mihály-te­rem aj­taján. A tisz­ta, me­leg te­rem­ben önkéntes, nem köte­lező ma­gyaróra zaj­lott tíz ta­nulóval.
Mi­nek hatódjam meg min­de­nen, mi nem is meg­ható?! Mert ez a találkozónk a Bánk bán Ti­borcának a han­gu­latában történik… Tények­re ih­lető álla­pot, nem sze­rel­mes vers­re, prózára. Mátyás király meséit ol­vas­gatták a gyer­me­kek, egészen fi­a­tal tanárnő pásztor­kodása mel­lett.
Nos, szóljunk iga­zat óra múltán eb­ben a te­rem­ben a közönségnek? Har­min­can vol­tak az egyez­res la­kosságból. Az átlag­élet­kort 70 évre becsülöm. Gyűlölöm a szórvány fo­galmát. Ahol egy egész nem­ze­tiséget, nem­zetrészt ta­karíta­nak, til­ta­nak ki anya­nyelvéből és kultú­rájából, ott már nem­csak a föltor­la­szoló or­to­dox temp­lo­mok, ha­nem a kokárdát, zászlót, jelvényt tiltó törvény maga ural­ko­dik ele­ve­nek és holt Beth­len Katák, ma­gyar fe­je­del­mek földjén, dühöngve és uj­jong­va.
El­beszélgettünk a közönséggel. Arról is, mit ér és mit érde­mel a po­li­ti­ka­men­tes író és iro­da­lom, amit oly hévvel emel­nek – nem máglyára – ka­tedrákra és ka­tedráli­sok ku­poláira. Tamás Kincső prózája távol on­nan. A líra min­den hang­ja csob­ban a lel­kek vára­kozásában. Az E-MIL írói járják a ma­gya­ri világot. Szólnak Kassán, másutt arról, hogy nem vagy egyedül, atyánk­fia. Mert „vétke­sek közt cin­kos, aki néma”.

Forrás: www.hirmondo.ro / eirodalom.ro